Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

előmunkálatok továbbfolytatását; rövid határidő alatt bevégzését; a beérkezett daraboknak egy külön bíráló bizottság által leendő átnézését; a használható énekek megállapítását. Egyedül Baksay Sándor nyilatkoztatta, hogy ő jobb szerette volna az ő kedves zsoltárainak érintetlen hagyását; de így lévén a dolog, ő is úszik az árral, s nem tagadja meg segélyét. A bíráló bizottságnak én is tagja vagyok. Nem hiszem, hogy békés, engedékeny tagja lehessek. Az általam eddig ismert munkálatok nagyon szigorú kritikát kívánnak. Tegnap délben, midőn ideérkeztem, hallom, hogy kevéssel azelőtt halt meg Petrák András, s ma temetik éppen Virágvasárnapján, de mikor még alig ébredez a természet, s virágokkal éppen nem borítja az ő deszkakoporsóját. Minek is volna arra virág? Nem illenék az sem életéhez, sem halálához. Majd nevel sírja felett egykét fűszálat maga az anyaföld, melynek ő egy hosszú, küzdelmes életen keresztül hűséges és szorgalmas mívelője volt Közönséges, földhözragadt parasztember volt Petrák András, de mégis sokban különbözött társaitól. Már külseje is olyan furcsa, nevetséges vagy sajnálatra méltó. Alacsony, csámpás vénember. Keskeny homloka, két apró szeme; csak az egyikkel látott, a másikat valamikor régen kiütötte az erdőn egy gally fafuvarozás közben. Fejét idomtalan nagy téli sipka nyomta, roppant guba nehezült a vállán, Herkulesnek való nagy, otromba, kérges lóbőr csizma a lábán. Járása, kivált már az utóbbi időben, lassú, ődöngő, mintha nehezen hordozta volna a reá rakott nagy terheket, melyek közt talán legnagyobb volt a hetvenhét év. Meg-megrázta hol egyik, hol másik vállát, amint a csaknem földig érő, súlyos gubaujj le-lecsúszott róla. Tudákos, bibliás ember volt Rettenetes durvára dolgozott, tisztátlan keze inkább valami állati mancshoz hasonlított, mint emberi kézhez. De ez a durva kéz üres órákban s vasárnapokon kedvvel forgatta a hozzávetődött vallásos és egyéb könyveket. O már az iskolában eszes és szorgalmas fiúnak bizonyult. A nagy káté, és a Hübner szent törtenetei még öregkorában is elméjében maradtak. A Bibliát többször átolvasta. Jártas volt mind az O-, mind az Új Testamentumban. Olvasta nem kíváncsiságból vagy időtöltésből, hanem jámbor vallásosságból. Egyes helyeket gyakran idézgetett másokkal folytatott beszélgetése közben. Magától érthető, hogy szorgalmasan járta a templomot, s legájtatosabb figyelője volt a prédikációnak, melynek alapigéjét különösen megjegyezgette magának, s hazamenvén még a Bibliában is utánkereste. - Ünnepélyes alkalmaknál, ahol megjelent, nagy kedvvel s fontos arccal szónokolgatott. Azt hitte, hogy ez tőle, a tudákos Petráktól mindenki megvárja. Össze-vissza cikornyázott parasztbeszédéből nehéz volt kivenni az értelmet. Minden valamirevaló temetésen részt vett. Amint a halottat földbe tették, s fölötte a sárt felhalmozták, Petrák kilépett a még ott lévő gyülekezet sorából, beszédbe kezdett, melynek eleje a mulandóság volt, vége pedig az, hogy „a résztvevő felebarátok szívesen látódnak egy kis halotti torra" - oly esetben tudniillik, mikor őt e meghívással a gyászoló felek megbízták. Híressé és állandó tréfa tárgyává azonban az tette őt, hogy ő volt a községben az időpróféta. Jövendőigette az időjárást egyes hetekre, hónapokra, évszakokra vonatkozólag. Mikor lesz eső, mikor szárazság, mikor meleg, mikor hideg? - ő tudta legjobban, őt kérdezte mindenki, ha tudni akarta. Mivel azonban az ő tu-