Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Mikor így szemlélődve széttekintek magam körül, eszembe jut, hogy menynyire más arca volt itt a természetnek az én gyerekkoromban ezelőtt ötven-hatvan évvel. Élénken rajzolódnak képzeletemben a táj egyes részletei. Sokkal világosabban jutnak eszembe és tisztábban állnak szemem előtt azok a régi képek, mint azon tárgyak és események, melyek a közelebbi múltban foglalkoztatták lelkemet. Csak ezt az én kis kertemet veszem föl, mily nagy szilvások terültek el hajdan ennek szomszédságában jobbra-balra! Szinte egy erdő volt, melyet csaknem végtelennek látott az én gyermeki szemem és képzeletem, szertelen nagy arányokban tűnvén föl előtte a terület csekély méretei. A kertek derekán a Nyögő-patak kígyózott keresztül, mellékét a Sajó vize mosta, melybe a Nyögő torkollott. A fák többnyire rakva voltak gyümölccsel. Most is emlékszem, hol és miként kellett támogatni a terhöket nem bíró „bódi" és „veres" szilvafákat, emlékezem egyes alma- és körtefák helyére, a kertekben állított aszalókra, a szomszédunk méhesére, a gyümölcsőrizőkre, az egyenkint itt-ott felgyújtott tüzekre. Mozgékony élet és úgy látszó csendes jólét volt mindenütt, s maga a természet is kezökre szolgált az egyszerű embereknek. Most a kerteknek ez a külső dísze vagy kincse odavan. Szinte a terület is megváltozott, összébb szorult, kisebb lett. A régi áldásos fák eltűntek, egyet sem látok azokból; az új sarjadékok vagy gyér ültetvények csak tengődnek, nem szeretik itt a földet, vagy őket a föld. Vetemények foglalták el a kiveszett gyümölcsfák helyét, néhol pedig épületek. A Nyögőt szabályoztuk. A Sajót kiszorította medréből s félretolta a vasút. S ugyanily sorsban részesültek a város alsó részén a még sokkal terjedelmesebb úgynevezett Godos-kertek. Ugy mondják, hogy ezeken a helyeken az ültetgetés sikertelen, mintha megunta volna már a föld ugyanazon növényeknek, ki tudja, mily hosszú idő óta teljesített, táplálását. Vagy talán az emberi gond, ügyesség és türelem hiányzik? Vagy a természet rendje volna ez a váltógazdaság, mely változtat, pusztít, rombol, hogy más alakban adja vissza a föld népének, amit tőle elvett? Az én kis kertem is bizony jószerivel csak arra való, hogy a múltakra emlékezzem benne, s ily gondolatokat forgassak elmémben. 1899. május 22. Tegnap, Pünkösd első napján buzgó harsány énekléssel tölte be templomunkat az ájtatos, nagy közönség. Orgonakíséret mellett hívta segítségül a Szentlelket: „Jövel szentlélek Úristen!" De biz az el nem jön se egyesekre, se a tömegekre valami gyorsan s látható és érzékelhető alakban. Idő kell hozzá, gyakran hosszú idő. A zúgó szél zendülésének és a kettős tüzes nyelvnek, melyben a Szentlélek az apostolokra leszállott, megfoghatlan csudatitkát a Biblia zárja magába. De hogy munkáját a mi korunkban is folytatja ez az isteni szellem, az kétségtelen. Bizonyítja ezt nemcsak az általános művelődés terjedése, hanem az erkölcsök szelídülése is. íme, itt ennek a kis városnak szemem előtt folyó közélete mily változáson s finomodáson ment át csak az én emlékezetemre is! Hatvan-hetven év alatt összehasonlíthatlan különbséget mutat a haladás. Azt mondhatni, hogy a lakosság belső fejlődése talán még vigasztalóbb képet mutat, mint a város külső haladása.. Folyvást működik hát a pünkösdi Szentlélek, de működését magunknak is elő kell segítenünk.