Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Ide is föl kell jegyeznem, hogy távollétem alatt több ismerősöm elhunytáról vettem a gyászhírt. Még Teplicben értesültem Csomós Zsiga, Szász Béla és báró Vay Béláné haláláról, mely utóbbi különösen meglepett és meghatott. Útközben Budapesten júl. 31-én olvastam a lapokban Arany László kedves barátom halálos betegségének hírét. Vele a szegszárdi ünnepélyre utaztomban találkoztam utoljára a vasúton június 4-én. Már itthon mindjárt másnap vettem a gyászjelentést, hogy augusztus 1-én reggeli kilenc és fél órakor életének ötvenötödik, házasságának huszonharmadik évében meghalt... Nem volt szerencsés az Arany név. Részben dicsőséget, részben anyagi gyarapodást hozott, de valódi tartós családi boldogságot és megelégedést nem! Az én régi, csaknem fiatalkori kedves emlékeim inkább az öreghez fűződnek. Lacival ritkábban érintkeztem, de őszintén szerettem és becsültem őt nemcsak amaz emlékek alapján, hanem önmagáért is. Mostani feladatom itt az, hogy házam falát kívülről csinosan kimeszeltessem, ami, úgy látom, a vidéki mesterember nyomorult hazug volta miatt nehezen fog menni; továbbá, hogy sírkövünk betűinek megaranyozását, a vasrács és szegélykő befestését elvégeztessem háromnapi ittlétem alatt, ami talán mégis sikerülni fog. Kertemben, kivált egypár almafán, most már mégis több gyümölcsöt veszek észre, mint előbb. Ringlót szilvafáim pedig, rendkívül nagy szemű szilvákkal, az ágokat húzzák, de ami különös, a nagyrész, éppen úgy, mint tavaly, lerothad. Az ilyen termett fákat nézni gyönyörűség. 1898. augusztus 6. Tegnap délutáni két óra tájban a megelőző roppant hőség után zivataros eső következett, szélvész és rövid zápor, mely aztán néhány óráig tartó csendes esővel végződött. Jótékony volt ez a megrepedésig szomjazó földre, kopár mezőkre és eltikkadt növényekre Arról a Mindenható tehet, hogy mégsem volt mindenre egyformán kedves és jó. így az én síri munkálatomra, hol a síremlék betűinek aranyozása és a vasrács befestése éppen folyamatban volt, így a házam csinosítására, melynél a munkát megakasztotta. Nem volt az kedvező az én egyik húgocskámékra sem Boldván, ahol ők öt hónapos fiacskájukat nagy kesergések közt temették. Ugyan mit sirat a szüle egy ily csecsemő elhunytán? A múltat még nem sirathatja, mert annak múltja még nem volt. Amit az alig ébredő parányi alakban a szülői szem gyönyörködve látott, azt inkább csak a képzelet látta. A könny tehát nem annyira a múltért, mint a jövőnek meghiúsult reményéért folyt. És hallom, még koszorúkkal és virágokkal is halmozták az elszenderült baba koporsóját, kinek még nemcsak virágról és koszorúról, de magáról az életről sem volt fogalma. Az ily halotti dísz csak saját érzelmeink díszítése. Azt hisszük, jólesik annak, akinek pedig már semmit sem adhatunk, akitől már semmit el sem vehetünk, mert ő már maga is csak - semmi. Ma ismét szép, derült, napos időnk van. Úgy látom, mégis teljesíthetem szándékomat. Végrehajthatom a munkát mind a háznál, mind a sírnál. Emiatt csak a délutáni öt órai vonattal mehetek vissza Miskolcra. Oh, bárcsak ott lehetnék aztán oly igazán és oly egészen a magamé, amint óhajtom, hogy akármely csekély és apró munkában egész lélekkel és kedvvel tudnék elmerülni, s időmet és maradékerőmet le bírná foglalni az életet jelentő és erősbítő tevékenység!