Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)
Az új házasok
azonnal. Előbb egy kicsit mindenhol megsimogat, s amikor már nekem és melegszik a vérem, akkor kezdi, de kár, hogy hamar abbahagyja. Ha tovább csinálná, úgy gondolom, nekem is jobb lenne, de erről nem szoktunk beszélni. - Mink se, pedig jó volna! Az olajos kenyér közben elfogyott, de többre nem jutottak. Judi is Mari is szégyellte felhozni a dolgot az embereknek. Hogyisne! Még meg tudnák, hogy ők miről beszéltek! Kisülne a szemük szégyenletükben, no meg mit gondolnának róluk? Eltelt az augusztus, el szeptember első fele is, hidegek voltak a reggelek és az esték. - Öltözz fel rendesen, meg ne fázítsd magadat vagy a gyereket! Judi szót is fogadott, hiszen szent volt előtte Gyuri minden szava. Most már, hogy rúgott a baba, legtöbbet vele törődött, lassanként a szerelmeskedést is abbahagyták, mert egyre nehezebben fértek össze, a gyereket meg nem akarták agyonnyomni. Már hazajöttek, rendet teremtettek. Gyuri felkereste Lokhe sógorokat, hogy elújságolja a jó hírt: gyereket várnak! Az utcán, hazamenet, gondolataiba mélyedt, de annyira, hogy majd felbukott a Jani bátyjában. - Aggyisten, öcsém, honnan jösz, már meg sem ismersz? harsogja, mert mindig harsogva beszélt, nagybetűvel. Termete kicsi, kisebb mint Gyuri, de annál hangosabb beszédű. - Ide figyelj öcsém, karácsonyra várjuk a második gyereket, jó hogy találkoztunk, ángyoddal épp az este beszélgettünk arról, hogy Judi elvállalná-e a keresztanyaságot? - hadarja egyszuszra. - Aggyon Isten, magának is bátyám! Azt tőle kellene megkérdezni. Kerüljék felénk, ha rá ér, akár most is, Judi otthon van, majd megmondja. No gyöjjék, itt a „Ne tovább"-ban igyunk meg egy pohár bort a találkozás örömére, meg a gyerekek egészségére! - Milyen gyerekek? - Nálunk is várandós az asszony! - düllesztette a mellét. - Híj, a rézfánfütyölőjit! - rikkant akkorát a báty, hogy a közelben elhaladó asszony dermedtem állt meg, fordul feléjük, bámul, ölik-e egymást ezek az emberek, vagy mi lelte van őket? Nem, azok mosolyognak szélesen, mint a tótrózsa. - Akkor gyere, öcsém, igyuk meg rájuk az áldomást, az anyjuk szerelmit! Zeng a szó, majd jóval halkabban:
