Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A summásélet

- Az apád jóistenit, ehhez értesz ugye, de a kötelességed nem végzed el? A lovak éhesen nyerítenek, nincs kiganajozva, a szénatartó üres, nincs új alom, hogy akarsz te reggel etetni? Úgy, mint máma? Lekapta az ostort a szögról és már ütött is. Számolatlanul adta a gyerek hátára, kezére, fenekére főleg meg a lábszárára, de még dühében is gondosan ügyelt, nehogy a fejét, az arcát sújtsa a szíjjal. A gyerek vinnyogott, akár a kiskutya, de nem volt menekvése. Ha balra ugrott, balról kapott, ha jobbra, jobbról. - Te hülye! Felkötnek, ha a lovaknak valami bajuk lesz, de előbb én ütlek agyon, ha holnap is így találom az istállót! Elég nekem a napi munka is, még éccaka is én dolgozzam helyetted? Te meg elkoncsorgod

49 az időt? Az apád teremtésit! - s egy nagy levegővel kifújta a dühét. - Szedd össze - billentett az ostorheggyel a szétszóródott gyümölcsre - szedd össze egy szemig, meg ne lássák reggel, hogy loptál, mert mehetsz a tanyáról örökre, s szégyent hozol apádra, anyádra! A gyerek ugrott nyomban, s az összekapkodott gyümölcsöt odakínálta Gyurinak. - Vidd innen, te lopózsivány, takarodj a szemem elő! De holnap rend legyen, mert tudom isten, holnap többet kapsz, mint ma! Másnap már nem is volt semmi baj, a lovak megelégedett horkantással köszöntötték, az istálló ragyogott, minden rendben, de a gyerek sehol. Csak jó későn került elő valahonnan. - Hát te, hol a rosszban jártál már megint? A siheder szélesen-vigyorgott: - Kilestük a jányokat, meg az asszonyokat, ahogy a halastóban fürödtek. - Nem szégyelled magad! Nekik is le kell mosni az árpa porát magukról! Hozzál csak nekem is egy veder vizet! - üti el a dolgot gyorsan. Amíg mosakodott, a gyerek csak nem állhatta meg kérdezés nélkül: - Gyuri, mért nincs az asszonyoknak petyeszük,

50 meg mért van olyan nagy csüngő csecsük vagy micsodájuk? A kérdés meglepte, de igyekezett komolyan válaszolni, érezte, a kíváncsiság természetes. elcsavargott hímvessző