Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A summásélet

sodik féle. Méltósággal, nyugodtan kanalaztak, minden kanálba csak egyetlen szem meggy kerülhetett kicsinek, nagynak egyaránt. Tudták, aki ezt nem tartja be, mehet a táltól. A meggymag azonban a fiatalok játékos kedvét előcsalta. Nem köpték ki csak úgy, hanem a nagyujj meg a mutatóujj közé csípve ellőtték a szomszéd tálnál kanalazok valamelyikére. Ha talált, az illető többnyire visszalőtt. Valóságos meggymag háború tört ki pillanatokon belül. - Egyél, mert éhen maradsz! A leves után tepertős-túrós tészta volt, igaz, a finnyásabbak érezték, hogy a tepertőt igencsak avas szalonnából sütötték rá. De attól azért még jó volt. Persze ugyanabból a tálból ették, amiből az előbb a levest, hisz úgyis „egy hasba megy"-, s ugyanazzal a kerek fakanállal, amivel a levest. A villát akkor még alig ismerték, alig használták. A kaszások már reggel megkapták a féldeci aratópálinkát, büdös, hitvány, vizezett seprőpálinka, ma már meg sem innák, de mivel más nem volt számukra, megitták. Délben kaptak egy félliternyi, karcos, homoki bort. A jó csak az volt benne, hogy elég hideg. De ez járt aratáskor az alkudott bér szerint. A félkezesek a bornak is csak a felét kapták, nekik pálinka nem járt. Sokan a bort odaadták a kaszásuknak. Mivel az aratás első napja volt, egy-egy pampuckával vagy herőcével

48 zárták az ebédet. Ez volt a sütemény. Ebéd után leheveredtek. A nőszemélyek távolabb a férfiaktól, így kívánta az illendőség, no meg az egyéb esetleges szükséglet. Egy szűk óra múlva újra a gazda: - Dologra emberek, mert mindjárt este lesz! Morogva, nyögve, egyesek káromkodva keltek, ki-ki vérmérséklete szerint, ittak egyet az éppen ideérkező vízhordó gyerek kannájából, illetve a kannatetőből, amelybe a gyerek annyi vizet öntött, amennyit meg is ittak. Pocsékolni, a gyereket fárasztani nem illett. Persze szívtelenek, rossz lelkűek akadtak. Ott folytatták, ahol abbahagyták. Judi az előtte hajlott tartásban, egyenletes tempóban, lendületes suhintásokkal dolgozó Gyurit figyelte, fárad-e, elfáradt-e már. Nem tapasztalta. Gyurinak valamitől jó kedve kerekedett, mert fütyörészett, dallikózott felváltva. Hát még ha tudta volna, hogy Gyuri azért jókedvű, mert neki is ugyanaz a meglátása a fánk, forgácsfánk