Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Alkonyodik

szem a munkám, pedig a hetvenegyediket taposom! Én már innen szeretnék meghalni, ha eljön az időm! — Ha maga elmegy, Gyuri bátyám, nem találunk soha többet olyan embert ide a szőlőbe, aki magát igazán helyettesíteni tudná. Ne menjek el, ne halljon meg, itt minden fű, fa, szőlőtőke magát siratná, magát dicsérné! — Semmi az, amit én tettem, más is megtenné, no, de ne temessük itt egymást öcsém, nincs nálad egy kis jó bor? — De, de van, a kocsin a tarisznyában egy csatos üveggel. Látja ezt a tarisznyát még maga készítette valamikor, még pici gyermek koromban. Ehol e, kóstoljuk! Isten éltesse, Gyuri bátyám! — Téged is, kedves öcsém! A másfél literes csatos üveg estére kiürült. Akkoriban többször kidobolták, hogy aki bárminemű fegyvert talált vagy rejteget, haladéktalanul szolgáltassa be büntetés terhe mellett. — Adjuk be, édesapám, nem nagyon van nekünk erre szükségünk! Apám egy estefelé elballagott vele a rendőrségre, mely a régi csendőrség helyén tanyázott. A testi leépüléssel természetesen együtt járt a szükségszerű akarati leépülés is. A ritkábban kilátogatok számára volt gyors a változás. Kevesebbet beszélgetett, kevesebbet tréfálkozott, bolondozott, néha fáradságra panaszkodott, s lassanként az oltással is felhagyott. — Nem elég biztos már hozzá a kezem - mondogatta. Soha nem volt nagy politikus, hangoztatta is gyakran, hogy a politika úri huncutság, de ha az egyetemről nyári szabadságra hazamentem, s a szőlőben meglátogattam, ezt kérdezte az „okosabbtól, a világlátottabbtól", (mert egy kicsit büszke volt rám, a legkisebb fiára, aki egyetemet végzett, tanult emberré vált az ő és az anyám fogalmai szerint, persze ezt ő sosem mondta), szóval azt kérdezte: — Mi lesz velünk fiam, a népek nagyon panaszkodnak, a helyzet egyre romlik, majd meglátod, lázadás tör ki, nem lehet már ezt a sok követelést elviselni! Nem így képzeltem el a demokráciát 45ben! Nem lett abból semmi! A munkásoknak egy kicsivel jobb lett ugyan, de a parasztoknak százszor rosszabb. Az is jó, hogy a sok szegény tanulhat, de úr lesz belőle, a legtöbbje ma-holnap már a szüleit sem ismeri meg. Beköltözik a városba, s csak ha hiányzik