Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A serház iskolában

Igen ám, de a gyerekek is dűltek a kacagástól, s az apjuk záró mondatát már nem is hallották. A három jellegzetesen kényes szót visították, nyerítették a nevetés szüneteiben. - Csendesebben zajongjatok! - csitítja őket az anyjuk-- , felébred Lajoska! Akkor vették észre, hogy a kicsi bemászott a sutba, és már el is aludt. - Apjok, máskor ne meséljen ilyen rettenetes dolgokat a gyerekeknek! - Ugyan már! Nem láttad, mi fogta meg öltet leginkább! Ok a halált még nem értik, még halottat sem láttak eddig! Ok még csak a testközeli dolgokat ismerik. - Igaz - hagyta jóvá elmélázva az anya, bár nem volt benne egészen biztos. A serház iskolában Az iskolában kiadták a karácsonyi szünetet, s már az első nap térdig érő hó esett. A gyerekek csak a sötétedéskor jöttek be elázott csizmában, nedves gúnyában. Az anyjuk szörnyülködik: Ti akasztófára valók, mit csináltatok? Milyen a ruhátok? Rögtön vessétek lefelé! A gatyát is! A fiúk anyaszülten kucorodnak fel a padkára, az anya előrámolja a tisztát. A gatya jó térdig ér, az ülepe szűken kettejüknek is elég lenne, de ők ezt természetesnek tartják. Az anyjuk szabtavarrta rájuk a ruhát a gatyától a télikabátig, a gatyára különösen jól ráhagyott, számítva növekedésükre, meg hogy így könnyebb benne hajolni, nem szakad el olyan hamar. Bár ez utóbbi még így sem volt biztos! Evés után újra előveszik az apjukat, s az iskoláról vallatják. — Édesapám, milyen volt régen az iskola? Szeretett-e maga iskolába járni? Volt-e akkor is karácsonyi meg húsvéti szünet? - Hogy milyen volt? Olyan forma mint most. Tudjátok akkor én már Bosnyák Gyuráéknál voltam, s egyszer szólt az öreg, úgy ősz felé, hogy Gyura, menj be Borcsa nénédhez, ő majd odaadja az iskolástarisznyát, az ábécés könyvet, a palatáblát, a palavesszőt meg az irkát, holnap iskolába indulsz, a Serházba. Elállt a lélegzetem. Hallottam ugyan Jóskától, a szógától már egy keveset az is-