Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)
Mikulás este
rést. Igaz, meg is kapják, de csak korhadt kóróval, az meg az első suhintásra eltörik. De azért van a csizmában más is! Vigyázva, és az apjuk komoly ábrázatára figyelve húzzák ki a csizma szárából a tövises ágakat, s az asztalra öntik a lábbeli tartalmát Szívük megtelik örömmel! Van ott minden: irka, tollhegy, ceruza, radír, dió gurul, alma huppan, két-két szem szaloncukor, hosszú, fekete, picit nyúlós medveszar-cukor, s a legcsodálatosabb érték: egy igazi, fényes ceruzafaragó. - Ez a kettó'töké, és csak itthon használhatjátok, mert könynyen lába kél 19 ! - figyelmezteti őket az anyjuk. - Jó, jó, de ha az iskolában törik ki a ceruza hegye, akkor mit csináljunk? - Ne azzal üssétek egymás fejét! Gondos írásnál nem törik ki, meg van még a tavalyiból is, legyen nálatok két ceruza! így már igazi az örömük, az ehetőt megszámolják, négyfelé osztják, de Lajoska is nyafog. Kicsit gondolkodnak, anyjukra néznek, ő az edényekkel van elfoglalva. - Édesanyám! - szól Laci, a legbátrabb, kéne még egy kockacukor, hogy jusson Lajoskának is. - Nézz szét, hátha akad még a csizmádban! Laci az ujjaival belekotor a csizma fejébe, s valóban ott az az áhított szem kissé beszorulva. - Na, gyere már! - cimbássza kifelé a haszontalant, s a kicsi nedveskés markába nyomja. - Nesze! - A padkája! - kapaszkodik anyja szoknyájába a pöttöm-, a padkája! Lassan mindannyian elhelyezkednek. Az apa a gyerekekkel a kemencepadkán, a jó meleg kemencének dűlve, az anya az asztal szélén hajol varrója fölé, az asztalon a selyemfonal szétterülő tarka szivárványa. - Édesanyám, mért nem látjuk mi sosem a Mikulást? Mire kinézünk, már nincs sehol! - Azért kisfiam, mert mindig nagyon siet, sok a dolga, sok a gyerek, sok a csizma, még a köszönésemet se nagyon fogadta, pedig jó nagyot köszöntem - szólt a megnyugtató válasz. - Azért jó volna egyszer látni is! - Édesapám! Meséljen még a háborúról! - kérleli a másik. 19 ellopják
