Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)
Matyó ember muszka tanyán
Az orosz leadta okét a parancsnokságon, még egyszer kiment hozzájuk, s baráti szeretettel kezet fogott mindegyikkel: - Doszvidányija, doszvidányija! Gyurit még meg is ölelte, s hátba veregette. - Tu jeszty öcsin harósi csolovjek. Doszvidányija, Motyo! - Áldjon meg az Isten téged is, testvér, feleségestül, családostul! Matyó ember muszka tanyán Az ócska lavórt a kerítés mellett egy oszlop tövében rejtette el, mielőtt bejöttek a lágerbe. Jött egy másik őr, durva hangon terelte őket egy kis barakkszobába, ott minden szőrt lenyírtakborotváltak róluk, hónaljukat, szemérmüket, feneküket beszórták valami büdös porral, de fürdő nem volt, másik ruhát sem adtak, bakancsuk is igencsak megkopott a hosszú úton, de az is maradt. Egy írnok felvette az adataikat, majd a kis csapatot beterelték egy irdaltan nagy hodályba, száznál is több fekhely volt benne, de ember, fogoly egy sem. Az őr legbelül a sarokban mutatott nekik helyet. Ki-ki elfoglalta ágyát, letette rá motyóját. - Hát a többiek hol lehetnek? - Biztosan dolgoznak valahol. - Itt dolgozni is kell? - kérdezte egy Győrből idekerült félig magyar, félig sváb gyerek. O volt köztük a legfiatalabb, 20-22 éves lehetett. - Azt hitted, enni ingyen adnak majd? Sötétedésre beözönlött a rengeteg fogoly. A szomszéd ágyon fáradtan elnyúlok-Valamilyen idegen nyelven kérdezték őket. Nem tudtak válaszolni. Erre nemzetiségük felől érdeklődtek. Végül kisült, hogy ők magyarok, a kérdezők csehek. A foglyok nagy része magyar, a másik része német. A régebben itt élők tudatták a tábor rendjét. Enni csak kétszer kapnak, reggel és este, többnyire scsít, néha köleskását vízben főzve vagy borscsot, amely szintén káposztalötty, mert levesnek nem nevezhető. Egy hétre egy vekni kenyér, vigyázni kell rá, mert egymástól ellopják. Pofázni nem érdemes, mert igazságszolgáltatás nincs, csak büntetés: vesszőzés, kikötés. A szökési kísérletért főbelövés jár. - És mit dolgoztok, hol dolgoztok?
