Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A „Morbus Hungaricus"

már megtanultam, mi az a magyarok istene! Mit jelent a golyótól meghalni! - Mesélje el Losoncot! -Jó. elmesélem, de előbb harapjunk valamit estére. Anyjokom, mit eszünk? - Ami van. Olajos pirítóst hársfa teával, maradt tán még hozzá egy üveg barack, ha a gyerekek meg nem ették. -Az jó, az jó, ott van a komrában a felsó' polcon, majd behozom! - Te csak maradj veszteg, még el találod ejteni, oszt az sem lesz! A befőtt, a zsír, a kolbász, a cukor számukra tiltott csemege volt, azokból csak az anyjuk adhatott, de kenyeret, olajat, krumplit ehettek eleget. Néha görhét, málét készített az anya, sült tök, pattogatott kukorica is akadt nyalánkságként. A barackból két-három szem jutott begrénként, hozzá egy egy kis leve, az ízesítette a teát, cukor már nem is kellett bele. Hatalmas szelet kenyeret vágott az anyjuk, ő sütötte a nagy öt kilós kenyereket, egyszerre négyet, mellé egy cipót meg egy vakarót is. Ez utóbbin marakodtak a gyerekek, annyira kedvelték. Az apa tett a tűzre, a sparhelt lapján szépen megpirult a kenyér, jött a friss üttetésű olaj, óvatosan, takarékosan kenték a kenyérre, hogy el ne cseppenjen. Evés után az ujjúkról is lenyalták az olajat. Ez volt az esteli kézmosás. Bizony 33-34-ben már hét száj evett, mind igen jó étvággyal, de hálistennek, kenyérből mindig volt bőven, olaj is akadt. A zsírral csak sütni-főzni volt szabad. Egy-egy jeles ünnepre felséges bélesek készültek. Sült szalonnát is csak vasárnap reggelre ette, s míg a kolbászból futotta, fejenként három-négy centit. Évente egy 100-120 kilós malackát vágtak, ezt tavasszal a Józsefnapi vásáron vették választási malacként, nagyobbra nem futotta. A nyáron a mosadékon felnőtt, ősszel hízóba fogták, s karácsonyra levágták, akármilyenre sikerült. De a zsírjának ki kellett tartania a következő karácsonyig! - Ki is tartott! Igaz, nyáron a nagy család eléggé szétrepült, kevesebb fogyott otthon. - Hogy volt Losoncon, édesapám? - Három emeletes volt a kaszárnya, mink a harmadik emeleten kvártélyoztunk, gyakorlatozni kijártunk a város szélére. A tisztek, azaz az őrmesterek ordítozva űztek, hajtottak bennünket. A parancsszó osztrák-német volt, a pocskondiázás nagyon is magyar. Nehezen tanultuk meg a parancsszavakat, gyakran összeke-