Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)
vagy annak értékét felszólításra 8 nap alatt a mindenkori kamatláb hozzászámításával az államnak visszatéríteni. 4./ kötelezi magát arra, hogy a jegyzőkönyv aláírásától számított 30 napon belül a munkaterv elfogadása tárgyában rendkívüli közgyűlést /:ülést:/ hív össze, amennyiben a legelőérdekeltség Aülés:/ úgy határoznak, illetve felettes hatósága úgy döntene, hogy a munkatervben előírt kötelezettségét nem vállalja, abban az esetben már a kapott államsegély visszatérítendő. Felolvasás után fentieket magunkra nézve kötelezőnek ismerjük el. Kmf. SZENTISTVÁNI FÖLDMÍVESSZÖVETKEZET Kovács János Kürti József Ördög Ferenc vm. gaz. felügy. megbízottja a legeltető érdekeltség képviseletében /:Ördög Ferenc:/ szövetkezeti ig. tag. VI-202. * * H< FÖLDMÍVESSZÖVETKEZET GELEJ Vármegyei Szövetkezeti Felügyelő Úrnak, Miskolc. A magyar Köztársaság kormányának 470/1949 Korm. számú rendelete 2. § 3. bekezdésére utalással, mint a rendelet hatályba lépése előtt megalakult Földmíves Szövetkezet igazgatósága bejelentjük, hogy szövetkezetünk ezidő szerint 1./ a lakosság vetőmaggal való ellátása érdekében termelési szerződések kötésével, 2.1 terménykereskedéssel foglalkozik és 3.1 újabban táblásgazdálkodást erre a célra alakult csoportokon keresztül folytat. Szövetkezetünk egyébként a terménykereskedéshez iparjogosítvánnyal is rendelkezik. Most fog sor kerülni a Gelej községi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetnek Szövetkezetünkbe való beolvasztására, amely szövetkezet eddig vegyeskereskedéssel és korlátlan italméréssel foglalkozik, ehez azonban megfelelő iparjogosítvánnyal, illetve italmérési engedéllyel rendelkezik. Gelej, 1949 évi január hó 17.-én. Tisztelettel : FÖLDMÍVES SZÖVETKEZET GELEJ • (olvashatatlan aláírás) ügyv. SZUHOGYI FÖLDMÍVESSZÖVETKEZET Vármegyei Szövetkezeti Felügyelőség Miskolc Bejelentjük, hogy szövetkezetünk Szuhogy község Fő-u. 19. házszám alatt gépi meghajtású kalapácsos zúzógépet /darálót/ fogunk a közeli napokban üzembe helyezni, melyen kizárólag a tagok termel vényeit fogjuk darálni.