Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)
A termelőszövetkezetek átlagos terméseredményei kalászosokból általában nemcsak elérték, hanem valamelyest meg is haladták az országos átlagot, kapásnövényekből és az állattenyésztés hozamaiból viszont alatta maradtak annak. 1953-ban kenyérgabonából 17 %-kal, kukoricából 9 %-kal, szarvasmarhából 15 %-kal, sertésből 8 %-kal járultak hozzá az ország mezőgazdasági árutermeléséhez. A termelőszövetkezetek ebben az időben tehát még nem váltak a kisüzem termelési színvonalát meghaladó, a tömegtermelést biztosító, árutermelő nagyüzemekké. Nemcsak a termelőszövetkezetek, de az egész magyar mezőgazdaság sem termelt annyit, mint amennyire - kiegyensúlyozott gazdasági-politikai körülmények között - képes lett volna, vagyis a legfőbb ellentmondás abból keletkezett, hogy a mezőgazdasági kisüzemek nem, a nagyüzemek pedig még nem tudták kielégíteni a szükségleteket. Ez viszont kifejezetten akadályozta az állami kenyérgabona- és húskészletek mennyiségi növelését, ami - a súlyos életszínvonalbeli problémákkal összefüggésben - táplálta a politikai válság kialakulását." (Balogh Sándor: A gazdasági és kulturális építőmunka eredményei és problémái. - Balogh-Gergely-Izsák-Jakab-Pritz-Romsics: Magyarország a XX. században. Kossuth Könyvkiadó. 1986. 359-365. p.) * * * Kutatásaim témájául a földtulajdonlás Borsod megyei történetét választottam. Ebben a választásban többek között az a felismerés is közrejátszott, hogy a térség ipari jellegéből következően szinte magától értetődik, hogy az iparosítás, az ipartörténet kutatásával kezdjen el foglalkozni valaki. Magam úgy gondoltam, hogy Borsod mezőgazdasága, és még inkább Borsod mezőgazdasággal foglalkozó népessége is érdemes a kutatói figyelemre, érdemes arra, hogy legalább a „szűkebb hazájában", itt, Borsodban megismerhetővé váljék azoknak az embereknek a sorsa, akik annyira kötődtek-kötődnek ehhez a földhöz, mintha belőle vétettek, benne gyökereztek, belőle nőttek volna, „mint fatörzsből gyönge ága"... Akik nem „csak" művelték, hanem valósággal ,gondozták' földjeiket. Akik a történelem ugyancsak sűrű megrázkódtatásai közepette is, mindenkor bizonyították a föld iránti tiszteletüket, a sokak számára érthetetlen ragaszkodásukat egy-egy „csücske földhöz", a jó, „életadó" hátakhoz, a lapályos rétekhez, az állataikat gömbölyűre hizlaló legelőkhöz, a sarjadzó-száladzó erdőkhöz, a gyümölcs-áldásos, napszem-fürtös szőlőskertjeikhez - amelyekhez a munka, a rájuk fordított „dologidő", a fáradságos munkálkodás nyomán kicsírázó, szárba szökkenő, érett-sárgán hullámzó gabona-tenger gyönyörű látványa, magyarán: ember és föld közössé vált sorsa kapcsolta őket. Mindezért növekvő tisztelettel igyekszem nyomon követni az egymást váltó nemzedékek sorsának, életének alakulását a 19. század második felében lezajlott úrbérrendezéstől elindulva a közelmúlt agrárviszonyainak feltárása irányában. A két esztendővel ezelőtt megjelent első kötetben a már említett úrbérrendezést követően a mezőgazdaságba is behatoló kapitalista mozzanatokról, továbbá a 20. század első felének két, a földtulajdonlásban jelentős változásokat eredményező „birtokpolitikai" eseményéről: a Nagyatádi-féle és az 1945-ben induló földreform borsodi vonatkozásairól tanúskodó dokumentumok olvashatóak. Ebben a kötetben, nem ragaszkodva mereven a kronológiai rendhez, visszatértem 1945höz mint kiinduló évhez. Ennek az a magyarázata, hogy a „termelőszövetkezeti mozgalom" 1953-ig tartó első szakaszának Borsod megyei eseményeit helyeztem a kutatás középpontjába, ám az előzmények legalább részleges ismerete érdekében 1945-ből származó dokumentumok közlésével kellett indítanom ezt a kiadványt. (A legelső, 1949 augusztusában keletkezett iratot az olvasó ráhangolásának szándékával helyeztem a Bevezetés utáni oldalra.) Ezekből az 1945ös iratokból kiderül, hogy rövidebb-hosszabb ideig Borsodban is létezett néhány, különféle tevékenységeket folytató agrárszövetkezet, amelyek közül egyik-másik rövid működés után
