Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)

közelebb, a III. típusban viszont már a közös gazdálkodás vonásai uralkodtak. A Földmüvelésügyi Minisztérium 1948 végén-1949 elején felülvizsgálta a földmüvesszövetkezetből kivált termelőszövetkezeti csoportokat és fejlettségi fokuk szerint rangsorolta őket. Az MDP központi Vezetőségének 1949. március 5-i ülésén az is tisztázódott, hogyan viszonyuljon a párt és a kormány a parasztság főbb rétegeihez a szövetkezeti szervezés szempontjából. E parasztpolitika középpontjában a szegény- és kisparasztság állott, amely ebben az időben a mezőgazdasági kereső és eltartott népesség nagy többségét (79,1 %-át) alkotta. Az MDP úgy tekintett a parasztság e szóban forgó rétegére, mint a legmegbízhatóbb falusi politikai szövetségesre. Ez egyébként kifejezésre jutott az adó és a beszolgáltatási kötelezettségeik mérséklésében is. Ezen túlmenően mindenekelőtt ennek a rétegnek a képviselői foglaltak helyet a községek képviselő-testületeiben, valamint a különböző társadalmi és politikai szervezetek helyi vezetőségeiben. S valóban, az 1948 végén—1949 elején alakult mintegy 500 termelőszövetkezeti csoportban a mezőgazdasági munkások, a volt cselédek és napszámosok alkották a tagság többségét. Az agrár-túlnépesedés következtében szűnni nem akaró földtelenség és munkanélküliség ugyanis már eleve a szabad munkalehetőségek irányába terelte ezeket az embereket. Ennek folytán az új úton való elindulásukban talán nem is annyira a közös gazdálkodás öntudatos vállalása játszotta a meghatározó szerepet, hanem a tarthatatlan helyzetükből való kilábalás szociális kényszere. A középparasztság (10-25 kat. hold földdel rendelkezők) megnyerése a szövetkezés számára - már tömegénél fogva is - döntő kérdés volt, hiszen 1949-ben a mezőgazdasági kereső és eltartott népesség 18,1 %-a tartozott ide, és ők rendelkeztek az egyéni gazdaságok területének 35,3 %-ával. Ezeknek a kisárutermelő gazdaságoknak akkor még igen nagy jelentőségük volt az ország élelmiszer-ellátásában. 1949 tavaszán a termelőszövetkezeti csoportok tagságának mindössze 5 %-a került ki a kis- és középparasztok köréből. A párt és a kormány vezetői szavakban a középparasztsággal való szövetség fontosságát hangoztatták, a valóságban azonban nem nagyon bíztak abban, hogy gazdasági és adminisztratív nyomás, valamint egyéb kényszer nélkül sikerül a középparasztot a szövetkezés útjára téríteni. Az MDP agrárpolitikája a jómódú és gazdagparasztságot a politikai erőviszonyok valóságos mérlegelése nélkül eleve úgy állította be, mint a hatalom esküdt ellenségét, a termelőszövetkezeti mozgalom legnagyobb kerékkötőjét, amelyet ezért »ki kell iktatni« a magyar társadalomból. 1948-1949 fordulóján összeírták a gazdagparaszti, korabeli kifejezéssel élve kulákgazdaságokat az országban. Ennek meghatározásánál a gazdasági terület nagyságán (minimum 25 kat. hold föld) kívül számba kellett venni olyan tényezőket is, mint az idegen munkaerő foglalkoztatása, a föld minőségére utaló kataszteri tiszta jövedelem (minimum 350 aranykorona) és a más gazdasági ágakból származó jövedelem. A kulákká nyilvánítás azonban a gyakorlatban nem ezeknek a szempontoknak az együttes mérlegelése alapján történt, hanem elegendőnek ítélték ahhoz egyetlen tényező meglétét is az említettek közül. Ezek a törekvések ugyan kifejezetten a gazdagparasztként nyilvántartható és megterhelhető gazdák körének a kiszélesítésére irányultak, az így nyert eredmény sem igazolta azonban a kulák veszéllyel kapcsolatosan felülről táplált túlzásokat. Az összeírás során mintegy 70 000 kulákgazdasággal számoltak. Ugyanakkor a mintegy 47 000 birtokon gazdálkodó gazdagparasztok 1949-ben a mezőgazdasági kereső, valamint eltartott népességnek csupán a 3,3 %-át tették ki, s az egyéni gazdaságok területének 16,5 %-a tartozott hozzájuk. A kuláklistára felvett személyek - már 1949-ben 71 600 család szerepelt azon - azonban akkor sem kerülhettek le onnan, ha gazdaságukat a dolgozó paraszti gazdaságok színvonalára csökkentették, vagy teljesen felhagytak a gazdálkodással és másutt helyezkedtek el. Az is előfordult, és nem is ritkán, hogy a megszűnt kulákgazdaságok helyett a középparasztok, sőt helyenként a kisparasztok gazdaságait, pontosabban tulajdonosaikat vették fel a »kuláklistá«-ra.