Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)

A szervezők a csoporthoz való kiszállásukkor először is az üzemi pártszervezet titkárával be­szélik meg kiszállásuk célját, majd ezután összehívják az intézőbizottsági ülést. Az intézőbi­zottsági ülésre meg kell hívni azokat a fejlettebb tagokat is, akiket az intézőbizottság alkal­masnak tart a szervezés előkészítésében és lefolytatásában való résztvételre. A szervező az in­tézőbizottsággal olyan értelemben tárgyalja át a szervezést, hogy a csoport azt a maga munká­jának tekintse és annak végrehajtását önként vállalja. A termelőszövetkezeti csoportok tagjai a megfelelő felvilágosítás és az intézőbizottsági ülésen kapott instrukciók alapján kezdjék meg a 2-3 holdon dolgozó parasztok között, továbbá az intézőbizottság által javasolt és megjelölt kis- és középparasztok között a felvilágosító és szervezési munkát. Azok a termelőszövet­kezeti csoporttagok, akik részt vesznek ebben az új tag beszervezési munkában, keressék fel személyesen a beszervezendő tagot, győzzék meg őket a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről, továbbá ismertessék velük a belépés feltételeit is /föld, állat, eszközök bevitelének kérdését/. Mutassanak rá, hogy az újonnan belépni szándékozók semmivel sem lesznek hátrányban a régi tagokkal szemben. Belépésükkel egyidejűleg ugyanolyan jogú és kötelességű tagokká válnak, mint a régiek. Felmerül az a kérdés az újonnan belépők részéről, hogy ők már a földjeiket megmunkálták és az őszi vetést is elvégezték, tehát majd csak a következő gazdasági évben lépnek be a terme­lőszövetkezeti csoportba. Az előkészítő agitációba résztvevők magyarázzák meg, hogy a cso­port is elvégezte ugyanezeket a munkákat, az őszi mélyszántást, vetést stb. Tehát a most be­lépni szándékozó új tagot semmiféle károsodás nem éri, hiszen a tavaszi munkákat, a betaka­rítást közösen, a jövedelemelosztást pedig a végzett munka arányában fogják elvégezni, illetve szétosztani. Az intézőbizottság a csoportértekezleten tegyen javaslatot ebben az irányban a munka felértékelésére és annak elszámolására vonatkozóan. Nagy gondot kell fordítani arra is, hogy a belépni szándékozó tag ne csak egyedül lépjen be a termelőszövetkezeti csoportba, hanem a vele közös háztartásban élő 16 éven felüli családtag is. Rá kell mutatni, hogy csak akkor lehet jó munkát végezni, ha az egész család együtt dolgo­zik, így a munkaerő nem forgácsolódik szét. (...) " A szervezési munkákat közvetlenül a mezőgazdasági igazgatóság a megadott szempontok alapján irányítja. A szervezési munkákat a F. M. termelőszövetkezeti főosztálya rendszeresen ellenőrzi. Budapest, 1950. január 21. Pendl Rudolf min. tanácsos. XXIV-205. * * * Szentistván község elöljáróságától. 75-1/2/1950. sz. Tárgy: T. Sz. Cs. helyzetjelentése. Hiv. sz: 3/1950. Mg. Oszt. Mezőgazdasági Osztály! Mezőkeresztes. A Szentistván községben működő T. Sz. Cs. helyzetjelentését az alábbiakban teszem meg. 1, 1./ A csoport neve: "Béke" Tszcs, a/ Typusa: III. számú, b/ Alakítási éve: 1949. június hó 16. cl Taglétszáma: 84 személy ál Családok száma: 155 személy f/ a munkaképes családtagok száma: 84 személy g/ csoport tagok közül a férfi: 40 személy h/ nők: 44 személy il M. D. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom