Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)

amennyiben mód és lehetőség nyíllik arra, úgy intézkedjék, hogy a jelzett tszcs-k közül lega­lább egynéhány részesülhessen a jelzett hízlalási szerződésben. Miskolc, 1949. október 11. Kópis János igazgató h. XXIV-205. 4062/1949. * * * Ónod község jegyzőjétől. 80-00-33/1949 szám. Tárgy: Tari István ónodi lakos cukorrépa termésének bejelentése. Mezőgazdasági Igazgatóságnak növénytermelési osztálya, Miskolc. Mellékelten bemutatjuk id. Tari István 69 éves, a földreform végrehajtása során 2 hold föld­höz juttatott újgazda, cukorrépa termelői törzslapját és bejelentjük az alábbiakat: A Községi Földigénylő Bizottság annak idején, midőn 1945 év elején a volt urasági birtokot osztotta a parasztság között, id. Tari Istvánt azzal a megokolással, hogy életének 65 évét be­töltötte, az igénylök névjegyzékéből törölte. Nagy utánjárás eredménye lett, hogy id. Tari Ist­ván nagynehezen mégis kiharcolt magának 2 hold földet s azt 1945 év őszén kezelésbe vette. Egy tehénkéje volt s ahhoz nevelt még egy másikat, úgyhogy 1946 évben már saját fogatával művelte a saját földjét. Mindig gyarapodott, állatállománya erősödött s ma már jó két tehén­kével növendék marha és teljes gazdasági felszereléssel rendelkezik az az idős Tari István, aki 65 éves korának betöltéséig egy talpalatnyi földhöz hozzájutni nem tudott s akit ma a "Minta gazda" elnevezés méltán megilletne. Termeivényei kivállóak s az eredményekben mindig a legjobb s különösen vonatkozik ez a cukorrépa termelésére. Az 1948 évben is a legjobb cukorrépája volt illetve a legjobb ered­ményt ő érte el, a folyó évben azt hisszük a vármegyében sem ért el senki olyan eredményt mint idős Tari István 69 éves 2 holdas újgazda. Cukorrépaföldjét a legpontosabban felméret­tük s a mérés 364 négyszögölet eredményezett. Ezen a 364 négyszögölen id. Tari István hiva­talos mérlegelés szerint 46 q 40 kg cukorrépát termelt, ami katasztrális holdankénti 203 q 84 kg-s termésnek felel meg. Ezen kiválló eredménynek id. Tari István igen örül s boldogan beszéli el, hogy miként szuper­foszfátozott, miként sózott és hányszor kapált. Mi akik id. Tari Istvánt mint pártunk tagját s községünk lakóját nagyrabecsüljük s a kiválló eredménynek vele együtt örülünk, örömét óhajtanánk fokozni és részére elismerést óhajtanánk szerezni akkor midőn a fenti bejelentésünket megtettük és kérjük az Igazgatóságot, hogy a 69 éves újgazda által elért eredményt amennyiben lehetséges pénzzel, ha pedig erre lehetőség nem lenne meg, elismeréssel honorálni szíveskedjék. Kelt Ónodon, 1949. október hó 14-én Lengyel Kálmán /: P. H. :/ Szalay Gyula községi jegyző MDP. titkár. ifj. Balassy Fmre Défosz titkár XXIV-205. 4835/1949.

Next

/
Oldalképek
Tartalom