Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)

Iával fejez ki: a) támaszkodja a szegényparasztságra, b) egyezz meg a középparaszttal, c) egy pillanatra se hagyd abba a kulák elleni harcot.« (kiemelés tőlem - P. J.) (Sztálin: A leninizmus kérdései. Szikra, 1950. 240. old.) A munkásosztály leghűségesebb, legmegbízhatóbb, legszilárdabb szövetségese falun a szegényparasztság. A szegényparasztság szenvedett legtöbbet a nagybirtokosok és a kulákok kizsákmányolásától, a csendőrök önkényétől. Az állandó munkanélküliség, a reménytelen, kilátástalan élet elsősorban a szegényparasztságot állította szembe a kapitalizmussal. Nem véletlen, hogy éppen a szegényparasztság volt a lelke a múltban a forradalmi parasztmegmozdulásoknak, hiszen leginkább érezte a maga bőrén az ellenforradalmi rendszer elnyomását és a legnagyobb nyomorban élt az összes falusi dolgozók közül. (...) A felszabadulás utáni harcokban is elsősorban a szegényparasztság támogatta pártunkat és ma is elsősorban rájuk építhetünk falun a szocializmusért folyó harcban. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy pártunkba, a tömegszervezetekbe, a termelőszövetkezetekbe jelentős részben ők léptek be. Ezzel is bebizonyították, hogy a szocializmus építéséért folyó harcban híven követik a munkásosztályt, pártunkat. Ezért tekintheti a munkásosztály ma is legszilárdabb szövetségesének, leghűségesebb fegyvertársának a szegényparasztságot. A szegényparasztságról azonban állandóan gondoskodnunk kell. Ne gondoljuk azt, hogy ezen a téren már mindent megtettünk. Rákosi elvtárs a Központi Vezetőség 1949. március 5-i ülésén a következőképpen határozta meg az e téren lévő feladatainkat: »Gondoskodni kell róla, hogy a szegényparasztság, a földmunkásság léptennyomon, napról-napra érezze, hogy az ipari munkásság őt tartja legmegbízhatóbb harcostársának falun és ennek megfelelően bánik vele. Gondoskodni kell, hogy a szegényparasztság kapja elsősorban mindazokat az előnyöket, melyeket a demokrácia a falu dolgozó rétegének nyújt és különösen a földmunkások lakásban, bérben, szociális juttatásban, szabadidőben megkapják mindazt, amit a kollektív szerződés számukra biztosit.« A szegényparasztság persze ma már nem ugyanaz a szegényparasztság, amely a múltban volt. Túlnyomó többsége a népi demokráciától földet kapott. Az újgazdák közül ma sokan a termelőszövetkezeti mozgalom élharcosai. A mezőgazdasági munkások egy része állami gazdaságokban és gépállomásokon dolgozik. Ezek éppúgy, mint a szocialista iparban dolgozó munkások - nem kizsákmányolt, hanem felszabadult, szocializmust építő dolgozók. A szegényparasztság egy töredéke még ma is kuláknál dolgozik, de népi demokratikus államunk éberen őrködik az ő érdekeik felett is. Rendelet szabályozza a munkaidőt, túlóradíjat biztosít, fizetett ünnepnapot és fizetéses szabadságot ír elő stb. Nyilvánvaló tehát, hogy a mai szegényparasztság nem azonos az ellenforradalmi rendszer kisemmizett, kiszipolyozott, jogfosztott szegényparasztságával. A munkásosztály hatalmának megszilárdulásával lehetővé válik a középparasztok megnyerése is a szocializmus építése, a kulák elleni harcra. Azonban tudnunk kell: nem várhatjuk, hogy a középparasztság magától a munkásosztály felé forduljon. A középparaszt nem kizsákmányoló. Évtizedeken át saját bőrén tapasztalta azt, hogyan zsákmányolták ki őt a földesurak és kapitalisták. Azonban a középparasztság tulajdonos is és még, mint dolgozó a munkásosztályhoz húz, ugyanakkor mint tulajdonos viszont fél a forradalmi változásoktól. Félti magántulajdonát, gazdagodásra vágyik és így könnyen a kulák befolyása alá kerülhet. A középparasztsággal kapcsolatban tehát pártunk politikája az, hogy szívós politikai felvilágosító munkával és termelési segítséggel elválassza a középparasztságot a kulákoktól és a munkásosztály oldalára, a szocializmus oldalára vonja. Ez igen nagy, de megoldható feladat.