Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1860-1948. Forráskiadvány (Miskolc, 2000)

I. fejezet - Birtokforgalom - A) Adásvétel

munkálatoknak a' felsőbb rendeletben megrovással említett csekély voltáról, adja elő, mily rendszer, mily eljárás, mily ellenőrzés követtetik a' telekkönyvnél az átalakítási munkálatokkal foglalkozó egyének megbízatását és szorgalmát illetőleg? miben keresendő a' ki nem elégítő eredmény oka? mily eszközökkel volna elérhető szembe ötlőbb siker? Addig is míg ez történ­hetnék, utasíttatik 2— alispánunk, hogy az átalakítási munkálatok gyorsítása végett a' létező kö­rülmények szerint - azonnal intézkedjék. Kelt Miskolczon 1871* év Martius hó 6~ Borsod Vmegye részéről tartott bizottmányi kisgyű­lésből. Kiadta Lévay József főjegyző (1871. március 10.) Borsod vgye kisgyűlésének határozata, melyben a birtokszabályozás alapján szükségessé vált tkvi átalakítási munkálatok csekély volta iránt jelentésünknek beadására utasítatunk „... jelen törvényszéknél a' tagositási munkálat befejezése csupán 69 községről van bejelentve, azoktól is 5— a' tagositási munkálat még beterjesztve nincsen, és így, mennyiben a' ministeri rendeletben az alispáni jelentés folytán 126 községben állítatik keresztül vezetettnek a' birtokszabályozás, az alulírott tnyszéknek 57 község tagositási munkálata befejezéséről tudomása nincsen." VII- l/e V. 1000/1871. BIRTOKFORGALOM A ) Adásvétel 1604. p859 A' Mcsáthi Cs. Kir. Szolga bírói hivatal által O Cs. Kir. apostoli felségétűi adományozott hivatalos hatalomnál fogva, özv: Kormos Jánosné és gyermekei Bábolnai lakosok azon fo­lyamodására, hogy 1/4 telek paraszt birtokuknak Szikszai András és neje Kormos Borbálá­nak leendő eladására a' kis korú Kormos Mária érdekébűi meg engedtetni kérik = végezte­tett Miután az összes örökösökkel f. hó 20— felvett jegyző könyv szerint a' Bábolnai 27. sz. Telek jegyző könyvi I 1/4 telek paraszti birtok eladása, melly Kormos Máriát 1/6 részben érdekli, mint az összes örökösök úgy a' gyám és gyámtárs által czélszerűnek és hasznosnak találtatott, de több örökösök közt fel sem osztható, annál fogva annak Szikszai András és neje született Kormos Borbálának leendő eladatása a' Kormos Máriát illető 1/6 részre nézve akkép engedtetik meg, hogy a' nevezett vevők ezen kis korút férjhez meneteléig tartani, ru­házni, sorsához illőleg kiházasitani és azon felül 42 frot auszt értékbe fizetni kötelesek leendnek férjhez mentekor - A'jelen szerződés a' törvényhatósági szabály 81 § szerinti hatá­rozat végett a' Cs. K. Megye törvényszék elé terjesztetik, 's határozat után a' felekkel közöl­tetik. Ónod Junius 22 859. a' Mcsáthi Cs. K. Szolgabíróság Bartal mk. 3624 859 A' miskolczi Cs. K. M Törvényszék által a' Mcsáthi Cs. K. Szolga bírói hivatalnak az árva Kormos Máriát 1/6 részbe illető Bábolnai 27. sz. a I 1/4 telek paraszt birtok eladása iránt 1859 Junius 22— 1604. sz. alatt hozott határozata miután ezen eladást úgy a' gyám és gyám­társ mint a' nagy korú örököstársak kívánnyák és mert az osztály természetbe nem eszközöl­hető ezennel helybe hagyatik, 's a' felterjesztett öszves iratok az 1604. sz. a. határozattal együtt olly utasítással küldetnek vissza a' Mcsáthi Cs. K. Tettes Szolga bírói hivatalhoz, hogy a' határozat másolatát á fenálló szabályok értelmében a' Törvényszéki irattár részére 8 nap

Next

/
Oldalképek
Tartalom