Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1860-1948. Forráskiadvány (Miskolc, 2000)

I. fejezet - Úrbérrendezés

pedig közösségben kívánják kiadatni - Ezek negyvennyolcz csoportozatba sorakoztak, és azt nyilváníták, hogy a' többi nyomásos felosztást kívánók, a' kitűzött határidőig részint megjelenni nem akartak, részint a' bírói sorshúzástól kívánták függővé tenni, milly rendben nyerjék ki il­letményeiket; e' nyilatkozat folytán annak kijelentésével, hogy az első sorszámot nyerő az emődi határnál kezdve nyerendi az első darab földet, 's utána a' többi a' mint sorszám szerint következni fognak - E' szerint 48 sors szám készíttetvén, a' sorrend a' bíróság által e' kép húza­tott ki.­l^nyíl lett Körösi Jánosé 25* nyíl lett Szabó Sándoré 2* " Illés Dánielé 26* " ifj Veres Károlyé 3* „ Joczik Mártoné 27* " Szondi Dénesé 4 * ­Pap Sámuelé 28* " Tót Benedeké 5 lk " Körösi Istváné 29* " Jóczik Jánosé 6- '* Böszörményi Nagy Jósefé 30* " Virág Györgyé Szathmáry Ignáczé 31* " kis korú Nyilas Károlyé 8* " Gy. Nagy Sándoré 32* " Hajdú Mihályé Kis Sándoré 33* " L. Tót Istváné 10* " Hajdú Miklósé 34* « Morvay Istváné 11* " Fekete Lászlóé 35* " Igriczi Pinczés Andrásé 12* " Tóth Juliannáé 36* " Molnár Jósefé l3 ik „ Visolyi Jánosé 37* " Derecskéi Jósefé 14* ­Tóth Györgyé 38* " Nyilas Ferenczé 15* n Kecskés Jósefé 39* " Nyilas Andrásé 16* " if] : Czakó Mártoné 40* " id Szikszay Jánosé Y'f— " Veres Ferenczé 4] ik M Lógercsi Tót Lászlóé 18* " Nagy Károlyé 42* " Keszi Nyilas Pálnéé 19- '* Virág Nyilas Károlyé 43* " ifj: Szilvási Istváné 20* " ör Molnár Jánosé 44* ­Bolha Jánosé 21* " Szabó Pálé 45* " Lógercsi Körösi Jánosé 22* " id Illésy Pálé 46* " Tóth Pálé 23* " Apostol Jósefé 47* « ifi: Visolyi Dánielé 24* " id Szabó Jánosé 48* " Veres Jósefé - azon társaikkal, kik az A., alatti okmányban neveik után jegyezvék­Ezekután a' 49. és következő sorszámot azon többi közbirtokosok nyervén, kik számrendben a' bírtokkönyv szerint az A., alatti okmányban sorakozottak után találtatnak, olly képen, hogy kik az 1- sorszám alatti Szathmáry Ignácz után a' bírtok könyvben a' 48, és társaikon kívül sor­rendbe következnek, a' 49 számtól kezdik a' sorakozási rendet, kivéve azon 32 legkissebb birtokost, kikről a 3 ik pont alatt tétetett a' sorakozási rendelkezés­2~ Ezen fentebbi sorrend úgy állapíttatott meg mind a' választmány, mind a' bíróság együttes jóvá hagyásával hogy ki az emődi határnál kezdődő egyik nyomásban első sorrendet kapott,- az a' második nyomásban utolsó legyen, vagy is a' 2~ nyomás kiosztásánál a' sorrend megfordítta­tik.- Ez fog irányúi vétetni a' rétekre nézve is, ha netalán szükségesnek találtatnék, hogy a' rétek is két darabban hasíttassanak ki­3~ A'jegyzőkönyvhöz B., alatt csatolt kimutatás szerint 32 olly kisebb birtokos névsora mu­tattatott fel a' bíróság előtt, kik együtt különválva bár hol a' nyomásos gazdák között kívánják apróbb illetményeiket kihasíttatni - Ezekre nézve hosszabb alkudozás után elhatároztatott, hogy illetmények a' név sorrendben, és csupán szántó földből a' nagy korcsma melletti térből az or­szág útig, értve a' kitelésig külön fog kiosztatni olly módon, hogy melyik végén kezdessék a' ki­osztás, arra nézve a' többi meghívandók, és a' mérnök jelenléttében Gyürki Bertalan fog sorsot húzni.­egyház, és belső emberek illetményeinek hol, és mi rendbeni kiosztására nézve is kellő rendelkezést kívánván tenni, a' szabályozási választmány, a' jelen vólt lelkész bele nyugvásával olly intézke­dés történt, miszerint belátván azt, hogy a' múlt Junius 17— az egyház számára megajánlott 12 hóid

Next

/
Oldalképek
Tartalom