Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1860-1948. Forráskiadvány (Miskolc, 2000)

II. fejezet - A Nagyatádi-földreform

kedése folytán a község állatállománya megszaporodott, ez azonban nem teszi indokolttá, hogy szán­tóföldből és kaszálóból álló kérdéses terűletek legelővé alakítassanak át - különösen a következő ok­nál fogva is; a rét vizöntésnek ki van téve, mely körülmény a mételykor terjedését elősegíti. A neve­zett terűlet megváltása gazdaságomban folytatott juh tenyésztést meg kellene szüntetnem, mert a ki­sajátítási eljárás sorában levő szuhakállói rét birtokomon és jelenleg megváltani kért rét területen kívül, már alig számot tevő rétem, illetve takarmányt termő területem marad." ad: 3.) „Hivatkozva helyrajzi adataimra, igazolhatom, hogy mezőgazdaságilag hasznosított /szántó, rét, legelő/ összes területe 1000 k. holdon alul van. Továbbá hívatásos gazda vagyok." ad: 5./ Jelenlegi gazdaság a juhtenyésztéshez szükséges, mely állományt elvétel esetén lényegesen kellene csökkenteni. Az ügyet megpróbáltam egyezség utján megoldani, ez azonban nem sikerült, mert Lichtschein Dezső egyezséget megtagadta­Az eljárás megindítása feltétlen szükséges, mert a község virágzó állatállományát fenntartani nem fogja tudni.- A nevezett tulajdonosnak külömben annyi birtoka van, hogy azokat rendszeresen kezelni nem tudja. Igy a jelenlegi viszonyok közt is egy igen költséges gazdálkodás folyik. Épületei és felszerelései oly szánalmas képet nyújtanak, hogy azokból nem csak a jelenben, de még a jövőben sem lehet a többtermelést remélni.­Erre talán legjobb bizonyíték az, hogy amíg a nevezett nagybirtokos ez évben gabonából 3 ma­got termelt, addig a kisgazdák 12-őt termeltek.­Az előadottak alapján tisztelettel kérem az O.F.B.-ot szíveskedjék a megváltási eljárás megin­dítását elrendelni.­Miskolcz, 1921. október 14-én P. H. Póka Sándor M. KIR. GAZDASÁGI FŐFELÜGYELŐ Borsodvármegyei m. kir. Gazdasági felügyelőségtől 114 gfbr. Miskólcz 1921. Nagyméltóságú Országos Földbirtokrendező Bíróság ! Hivatkozással az O.F.B. 5493/1921 számú rendeletére jelentésemet a következőkben van sze­rencsém megtenni: Sajókazinczon egy nagy birtok van, amely az 1920 évi XXXVI. tcz. alapján megválthatónak mutatkozik.­Ez a birtok a Lichtschein Dezső többszörös milliomos és nagybirtokos tulajdonát képezi kinek nem csak Sajókazinczon, hanem Barczikán, Sajóivánkán, Sajóvelezden és Szuhakállón is vannak nagybirtokai és több ezer holdat kitevő erdőségei.­Ezen kivül tisztán erdőbirtoka is van Tardonaés Kondó községek határaiban­Lichtschein Dezső sajokazinczi birtokainak telekkönyvi adatai és kataszteri birtokíve fel lettek terjesztve a O.F.B.hoz mert ellene a megváltási eljárás már el is van rendelve a közlegelőt igénylőkkel szemben.­A papi és tanítói földek kiegészítését közérdek nem indokolja mivel a meglévő javadalmi föld­jükjövedelme és a hívőktől befolyó párbérek és egyébb mellékjövedelmek megélhetésüket biztosítja­Tekintve, hogy úgy Sajókazinczon mint Barczikán és Sajóivánkán sok más igénylő van kik va­lamennyien e három szomszédos községekben fekvő Lichtschein Dezső birtokaiból volnának kielégí­tendők,- csak ezeknek kielégítése után gondolhatnánk a papi és tanítói javadalmak kibővítésére.­Már előre is tájékozást szereztem úgy maguktól az érdekeltektől, mint a község vezető embere­itől és valamennyien azon véleményen vannak, hogy sem a presbitérium sem a képviselőtestület nem járulna hozzá a kiegészítéshez, mert az egyház nincs abban a helyzetben, hogy azt ki tudná fizetni.­Miskólcz 1921 deczember 30 P. H. Póka Sándor orsz. gazd. főfelügyelő

Next

/
Oldalképek
Tartalom