Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom (Miskolc, 1999)

A miskolci reformátusság a XIX. században (Dienes Dénes)

Az 1798-ban bevezetett új tanterv kifejezetten Sárospatak híres is­kolájának mintáját követte, ami 8 osztályos rendszert eredményezett. Néhány évvel később az egyházvezetés hosszú távon követendő min­tának szabta meg a pataki modellt: „(ha) Sárospatakon módosul az oktatás rendje, nekünk is ahhoz kell alkalmazkodni": Az iskolaügy felkarolása, a modernizálás azt is célozta, hogy a Tiszáninneni Egyházkerület legnépesebb eklézsiája a protestáns kere­teken belül elérhető legmagasabb színvonalra és fokozatra (kollégium) emelje iskoláját. Ezért egyrészt rossznéven vették, hogy a miskolci di­ákokat Patakra csak osztályvesztéssel vették át, másrészt úgy látták, hogy iskolájuk nem kellő respektusa jeles diákjaik elvesztésével jár, mert azok Patakra mennek, attól tartva, hogy miskolci bizonyítványuk nem nyer megfelelő elismerést. Az első ilyen panaszt tartalmazó do­kumentum 1788-ból való, de még 1851-ben is hangot kap ez a kér­dés. 40 A patakiak úgy látták, hogy van még mit javítani Miskolcon, különösen a „publikus préceptorok" alkalmazását illetően, ugyanakkor kifejezték, hogy minden átjelentkező diáknak vizsgát kell tenni, bár­honnan is érkezik. Megjegyezték azt is kissé epésen, miszerint „sok onnan jött deákok azt mondják, hogy a sok temetésre való járást unják el" 41 A diákok temetési éneklése régi szokás volt, amiért némi jöve­delmet is kaptak, s a nagy lélekszámú Miskolcon sokkal több ilyen al­kalom volt, mint Patakon. Ezek a viták nem kedvetlenítették el az eklézsia vezetőit, hanem inkább tervszerű iskolaszervezésre ösztönözték. Ennek tudható be, hogy a XIX. század első évtizedeiben többször változott az iskola bel­ső szerkezete, 1810-ben pedig bevezették az osztályozást, két évvel később a szabályos anyakönyvek rendszeres vezetését, 1821-től az év végi bizonyítványok kiadását, majd 1836-ban a tárgyankénti minősí­tést. Elhatározó lépés volt az iskola líceummá fejlesztése, azaz felsőbb filozófiai tanfolyammal való bővítése ezekben az években. A hivata­los előterjesztést 1829-ben nyújtotta be az egyháztanács. 42 Ezt azon­ban megelőzte 1820-ban három felsőbb teológiai-filozófiai osztály beindítása. A rektor professzor mellett, aki filozófiát tanított, az egyik lelkipásztor kapta a megbízatást a teológia oktatására. A Helytartó­39 Dr. Deák, 1985. 35. p. valamint nyolc évvel később is 1830-ban: SRKLt. B. 22. 815-22.817. 40 SRKLt. A. XXIII. 8349., A. XXV. 9107., B. LXXII. 33.144., B. LXXII. 33.195. 41 SRKLt. A. XXV. 9165. 42 SRKLt. B. LII. 22.275. 43 SRKLt. B. XLII. 17.494.

Next

/
Oldalképek
Tartalom