Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom (Miskolc, 1999)

A miskolci reformátusság a XX. században (Fazekas Csaba)

Lobkovitz ingerülten fogadta a bíróságon történtek hírét, és végleg eltökélte magában, hogy áthelyezteti Szilágyit. Feletteseit a „harc" fokozásáról szóló levelekkel ostromolta, annyira, hogy végül rámenősségét az AEH-ban is kényelmetlennek érezték. Lobkovitz a figyelmeztetésre terjedelmes levélben válaszolt,

129 és meg nem értettségröl, a „reakciós papok" aknamunkájáról beszélt, s úgy érezte, felettesei hitelt adnak a rágalmaknak, pedig ő aztán tényleg elkötelezett a párt egyházpolitikája iránt. Nyilvánvalóan megijedt a leváltástól, ezért ingerülten igyekezett minden felelősséget az egyháziak nyakába varrni. Szilágyi Istvánt (akinek ügye „már ötödik hónapja gennyesedik") vonalas embernek nevezte, akinek alapvetően elhibázott az egyházpolitikai felfogása, ezért le kell váltani, ügyét a „reakciós elemek zavarkeltésre" használják fel. Darányi püspök időközben három ízben is elbeszélgetett Szilágyival, s a végén már-már úgy érezte, hogy kezdi bea derekát, de aztán minden maradt a régiben.

130 A tetemvári ügy hullámai már Budapestre is eljutottak, mivel a lelkész - mint ő mondta a „császárra apellált".

131 Kállai Gyula, miniszterelnök-helyettes tájékoztatására maga Prantner József AEH-elnök foglalta össze az ügy lényegét: „Szilágyi István ref. lelkész reakciós beállítottságú, a református egyház »megújulásán« dolgozó Bethánia mozgalomhoz tartozik. Baráti köre is hasonló reakciós személyekből áll. Miskolcról történő elmozdítása minden szempontból indokolt és helyes." Majd kifejtette, hogy a lelkész elkötelezetten ragaszkodik Miskolchoz, semmi esetre sem válna meg tőle, s ha másként nem megy, inkább kilép az egyházi szolgálatból, minthogy megalázó módon belemenjen áthelyezésébe. „Véleményünk az - folytatta Prantner - hogy Szilágyi István ellenállása és szembehelyezkedése a hivatalos egyházi vezetéssel: politikai jellegű." Ugyanerre a következtetésre jutott Lobkovitz 1963 elején, amikor tudomására jutott, hogy a korábban nyugdíjazott Nagy János és Ilosvay Ferenc lelkészek újra szolgálatba akarnak lépni, holott előbbi csak fiának házasságkötésekor szeretett volna lelkipásztori teendőket ellátni. A gyanakvó főelőadó azonban nem bocsátotta meg, hogy Nagy vezette 1956-ban a munkástanácshoz delegált (és a forradalomnak 25 ezer forintot adományozó) egyházi küldöttséget. Lobkovitz úgy vélte, „kezdenek vérszemet kapni", mégpedig a Szilágyi12y B.-A.-Z. m. Lt. (Mes.) XXIII.-l/c. 316/1962. sz. 130 A következő iratokat ld.: B.-A.-Z. m. Lt. (Mes.) XXIII.-l/c. 5105/1964. sz. csomó. 131 Vö. Apostolok cselekedetei 25,11.