Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom (Miskolc, 1999)

A miskolci reformátusság a XX. században (Fazekas Csaba)

mert a szociális igazság a krisztusi igazságból fakad." " Enyedy Andor lelkész elnöki teendőit 1943-ban Komjáthy Aladár vette át, aki vilá­gosan mérte fel az egyházra leselkedő újabb háborús veszélyt: „adja a minden kegyelem atyja, hogy ezt a presbitériumot ne a háborús vesz­teglés jellemezze, hanem a háború szerencsés befejezése utáni alko­tás." Felhívta a figyelmet, hogy ne az egyházi munka akadályaira, ha­nem eredményeire koncentráljanak. 64 A háború megpróbáltatásait azonban Komjáthy már nem érhette meg, és a korábbi lelkészválasztás kapcsán oly sikeresen kiegyenlítő szerepet játszó lelkész július 7-én meghalt, helyére Nagy József került. 65 A Deszkatemplom felszentelést ünnepélye. A lelkészi kar, 1938. szeptember 18. Az ősz végén Miskolcot is elérő háborús front számos megpróbál­tatást hozott a miskolci református egyház vezetőire és tagjaira egya­ránt, melyek számbavétele már átvezet egy következő korszakba. A december eleji ostrom következtében számos egyházi épület károso­dott. (Teljesen tönkrement a „forgóhíd" felrobbantásakor a Széchenyi u. 46. sz. alatti református épület, a Vay utcai és a kórházi imaterem. A nagy templomok közül a Kossuth utcaiban tetőzet- és ablakjavítás 63 SRKLt. R.D. IV. 5/4. 1938. 64 Pr.jkv. (A) 1943. október 5., december 15., 1944. május 9. 65 Pr.jkv. (A) 1944. július 9.; B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 503/a. (=Miskolc Város Polgár­mesteri Hivatalának iratai. Általános iratok.) 5233/1945. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom