Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

nyelv, mese és előadás rég ott csengett-bongott volna az én lelkemben s most találtam volna meg hangját véletlenül annak az egész titokzatos világnak. Nem tudtam szót találni a gyönyörre, melyet éreztem akkor. Hát még mikor az egész Toldit olvastam." Csak kistestvére halálhíre törte le, akit nagyon szeretett. 1847-ben bevégezve a jogászévet, előbb Sajószentpéterre ment, majd Vadnay Lajos ajánlásával Szemere Bertalan írnokaként jutott el az 1847-es pozsonyi országgyűlésre. Látta, hallotta Kossuthot, Széchenyit, az országgyűlés munkáját. A felelős magyar minisztérium kinevezése után ugyancsak Szemere a Hivatalos lap szerkesztőségébe osztotta be. De figyelemmel volt költői próbálkozásaira is, ajánlva neki a francia költőket, köztük Béranger-t. Jellasics támadásának hírére ő is beállt nemzetőrnek, de Jellasics futása után leszerelt, s többet katonai szolgálatot nem vállalt. Ott volt Debrecenben a Függetlenségi Nyilatkozat elhatározásánál. Kapcsolatba került Arany Jánossal. Buda visszafoglalása után a kormánnyal Pestre ment, de csakhamar Szegedre, onnan Aradra. A koronát magával vivő Szemere azt tanácsolta neki, hogy jöjjön haza Borsodba. Világos után muszka seregek portyái és táborai között jutott haza egy sárga ló hátán Sajószentpéterre, ahol tőle vették a hírt, hogy a szabadságharc elveszett. 1850-1852 között a Pesti Napló munkatársa volt. Próbálta szerkesztő barátaival táplálni a reményt a bukás után a feltámadásban. Sokszor titokban jöttek össze. így találkozott Vörösmarty Mihállyal. A Nemzeti Színház előadásait látogatta, gyönyörködött Lendvay, Egressy, Szentpétery, Lendvayné, Laborfalvy Róza, Hollós Cornelia játékában. De látta és hallotta a francia Madame De la Grange játékát és áriáját. Emlékdalokat írt a híres művésznőnek, „mindegyikben a honvágy, az elnyomott haza és a szabadság húrjai zendültek meg". Némelyiket a cenzúra (rendőrség) betiltotta. A világhírű énekesnő dedikált fényképével viszonozta a verseket. 1852-ben Emich Gusztáv adta ki első kötetét. A kötetet Arany Jánosnak ajánlotta „barátsága jeléül". Az önvád is gyötörte, hogy inkább azt kellett volna írnia „hódolatom, tiszteletem és szeretetem jeléül" - írja a Visszatekintésben, hiszen fel tudta mérni a különbséget Arany kiforrott költői nagysága és az ő kezdő költői szárnypróbálgatásai között. Ebben a kötetben jelent meg a Mikes című verse is. így került ismeretségbe, némelyekkel barátságba a kor magyar írói közül Kemény Zsigmonddal, Csengeri Antallal, Vahot Imrével, Vahot Sándorral, Garay Jánossal, Gyulay Pállal, Szász Károllyal, Vas Gerebennel, Vajda Jánossal, Ábrányi Kornéllal, Lisznyai Kálmánnal, Jókai Mórral, Degré Alajossal, hogy csak az ismertebbeket említsük. A kötetben az 1846-52 közt írt versek vannak műfajilag vegyes megfogalmazásban, költői elbeszélés (A vadon tündére), történelmi ballada (Vak Álmus), falusi életkép (Falusi Háznép, Furcsa Balog, A szerelmes betyár), a szabadságharcban részt vevő honleányok (Vitéz Mariska), honvágyról szóló vers (A visszatérő), népmondai alakokról szóló versek, mint az Ekebontó Borbála, A vén Morgó, népköltészeti formában írt hangulati költemény: