Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

nem is, de a belbiztonság fenntartását szolgáló erőket a megyéknek kellett biztosítani. E tárgyban Boronkay Albert felszólításában olvashatjuk, hogy a megye vagyonosabb polgárait felhívja, ruházzák fel, szereljék fel a megyebeli karhatalmat, minthogy a felszerelt haderő a megyéből az ellenség visszaverésére máshová parancsoltatott. (68) A pontos ellátás biztosítása - mint fentebb említettük - a közhangulat biztosítását is jelentette, s Szemere is, de Mészáros is erélyesen parancsot adott arra, hogy ezen a téren visszaélések ne legyenek, s amennyire lehet „a föld népe kíméltessék". így is sok volt a belső baj, ellenséges agitáció, Schlick proklamációinak hatása, úgyhogy Szemere 1848. december 24-én már a járásokat apró körzetekre kívánta osztani, ahol szolgabírák és biztosok ügyelnek a rendre Zemplén megyében, a járásokban pedig rögtönítélő bíróságok felállítását rendelte el (69), de a táborokban, a katonaság elszállásolásánál élelmezési biztosok és tisztviselők jelenléte parancsoló szükséglet. Ebben a levelében írja Szemere: „Vaskézzel kell kormányozni. Fáj az ember lelke bele, de Isten a bizonysága, hogy elvesz a haza a kímélet mellett!" Különösen hangsúlyozta, hogy „alkalmas, biztos ember megfizethetetlen". (70) Baldacci előírta, hogy milyen legyen a nemzetőrségi lófelszerelés, málházás, a pofaszíjak, zabiák, csatok, homlokszíjak, torokszíjak, kantár, fékszárak (koborgi bőrből készülve), a nyergek, pisztolytokok (tokmány), üllőszíjak, szügyelő-haslók, alsó- és felsőheveder, köpeny, málhazsák, csatár, pakfong, nemzeti címerrel, a törzstiszteknek 1 1/2 s egy másik 3/4 szélességű ezüst paszománttal, a főtiszté 3/4 ujjnyi paszománttal ezüstből, a nemzetőré szőrsújtással beszegve, fém nemzeti címerrel (71), de hogy a pénzt hogyan teremtsék elő , elégséges-e az, amit a központi hadipénztár és a megyei hadipénztárak adnak vagy sem, nem kapunk tájékoztatást. Arról van feljegyzés a kormánybiztosi iratokban, hogy magánosok adományaként miket kaptak felszerelésre, s különösen a hadikórházak gyolcsszükségletének biztosítására mit adtak, de hogy a pénzt hogyan és mennyit szereztek, használtak fel, arra kevés adatuk van. Borsod Megye Honvédelmi Bizottmánya 1848. dec. 20-án a megyében elhelyezett katonaság számára 5000 ezüst forintot „nem kölcsönképpen, hanem egyenesen a közálladalmat illető terhe gyanánt" kívánta megadni, hogy a katonai élelmezés és elszállásolás ügye el ne akadjon. (72) A legénység a 43. honvéd zászlóaljnál arról panaszkodik, hogy - amint Kálmán őrnagy jelentette - fizetésben nem tud osztozni, mert senki sem akarja felváltani a bankókat. Márpedig az intézkedés szükséges, mert „mind a katona, mind a föld népe részéről kihágások elkerülhetetlenek". (73) A későbbiekben - januárban - már maga Szemere is interveniált Kossuthnál, aki Debrecenből válaszában a december 29-iki még meglévő megyei hadipénztári 140 000 pengőforint elszámolásáról és maradékáról kér felvilágosítást. (74) Talán nem térünk el tárgyunktól, ha betekintünk a pénz-illetmény kimutatásokba. A létszámot illetően nem lehetett panasz, hiszen Szemere azt írta 1849. január 12-