Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)
VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL
A másik búcsúdalt is ő írta, a Válásra int immár az óra, melyet a nagyhírű H. Bató János zenésített meg. Válásra int immár az óra, Még egy pohárral búcsúzóra, Fiúk aztán megyek, megyek. Elválásom néktek ne fájjon Fiúk, fiúk Isten megáldjon, Isten megáldjon, elmegyek. Diáktanyámat itthagyom már Nem lesz Patak többé hazám, mar, Fiúk azért szeressetek, Szeressétek a vén diákot Fiúk, fiúk, ha messze jártok, Üzenjetek, üzenjetek/ A Fenyőfák sóhaja című vers arról szól, hogy a fenyőfák arról elmélkednek, mi lesz velük, ha meghalnak, ha kivágják őket: bölcső, ezt még elviselik, asztal - ez is jó, mert összetartja a családot, kerítésdeszka - magához öleli a gazda, ha rátámaszkodik. De a legszörnyűbb, ha koporsó lesz belőle. De az elmúlásból, a halálból Isten vigasztalása szól a fákhoz. A feltámadás boldog reménye. Ebben a kötetben sem feledkezik meg a kétkezi szegény emberekről, a szántó, vető magyarokról. Ez a verse a Református Figyelő pályázatán díjat nyert. Ebben elmondja a parasztember életsorsát, a születését, a gyermekkort, a legénykort, az öregkort, és elmúlásukat sorba, ahogy a generációk egymást követik: Aztán hajuk nagyon fehér lesz S nagyon sok lesz arcuk redője S észrevétlen aludni mennek Az akácos lombos temetőbe. A Beszélgetés egy búzaszernmei, a Fák, mind a falusi élet jellemzői. Az Ezüstharangszó után jelent meg A lélek szól hozzátok című kötet, amelynek előzménye az - Szigethy Ferenc Szőnyí Györgynek tett visszaemlékezésében azt írta, hogy tulajdonképpen ez volt az első műve, mert Sárospatakon jelent meg Kiss Ferenc szeretet-szolgálati igazgató-professzor kiadásában. Ennek az újrakiadásáról van szó a Lexikonban megjelölt művel kapcsolatban. A meteorkő, A könyvek versenye című versek a Magyar Vasárnap című lapban láttak napvilágot. Az előbbiben finom költői panteizmus jut kifejezésre, amely szerint