Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

ÉLETEM TÖRTÉNETE - Deák Gábor

neti iskola atyjának, Harnack-nak tanítványa. Róla mondták Kolozsvárt, hogy 16 évesen mint nagyenyedi szolgadiák görög nyelven írta meg a pályamunkáját. De profeszszorom volt dr. Erdős Károly, dr. Czeglédy Sándor, dr. Makkay Sándor és Csikesz Sándor is, akiről mint kiscsánnyoszlói lelkészről Kodolányi János írt. Érdeklődésem az Ószövetség iránt nőtt. A professzor D. dr. Kállay Kálmán bukaresti magyar lelkész volt, majd Hollandiában tanult tovább. 1920 előtt kidolgoztam egy héber-arab nyelvű pályaművet: a Korán XII. szúrájának összehasonlítása az MSS szöveggel. Hét éve volt meghirdetve a pálya tétel. Utoljára Pákozdy László dolgozott ki ilyet. Meg is kaptam a Stipendium Bernhardinumot. Kállay professzor úr engem is meglepett ezzel, van Aalders professzorhoz kellett volna kimennem. Ámde 1941-ben már Hollandia német megszállás alatt volt. így a „kitűnő" I. lelkészképesítő bizonyítvánnyal tanyasi segédlelkész lettem Geszteréd, Érpatak, Bököny, Abapuszta, Zsindelyes községekben. Principálisom Tárczy Gyula, nőtlen volt. Itt következett be konfliktus az életemben. Már a debreceni egyetem hittudományi karán a Makkai Sándor szemináriumában foglalkoztunk a népi írók műveivel. Én Kis Lajos: A kétkezű szegényember című könyvét kaptam elemzésre, Patakon pedig ismert volt a tanya világ szociális, kulturális nyomora, de a valóságban itt találkoztam ezzel. Első funkcióm, mennem kellett 8-10 km-re egy tanyára haldoklóhoz, úrvacsorát kellett vinnem. Aranyász Pál 47 éves gazdasági cseléd volt, aki paticsházban lakott. Ott köpte ki tüdejét öt gyermeke között. Érpatakon pedig prédikáció után azt mondta a kurátor: „Könnyű a Tiszteletes úrnak prédikálni, mert van mit ennie". Értelmetlennek láttam az egész munkám. Megírtam a debreceni püspöknek, D. dr. Révész Imrének, 1941. november l-jével otthagytam a tanyasi segédlelkészséget, elmentem Kolozsvárra. Rektori engedéllyel beiratkoztam az egyetemre. Révész Imre összehívta a teológusokat, felolvasta levelem, kijelentette: „kommunistát neveltünk", méltatlan vagyok az ösztöndíjra. A Történelmi Társulat megyei elnökeként Molnár Erik elnöksége idején többször ültünk egymás mellett. Begyemben volt, hogy emlékeztessem erre. Megmondjam, hogy ezüsnyelű sétapálcájával kimehetett volna legalább egyszer Debrecenben a Téglavetőbe, hogy lássa, hogy él a magyar nép, aki dolgozik ránk és katonát ad a hazának. Apám csaknem kitagadott. Minden álma az volt, hogy egyik fia pap legyen. Na meg azt mondta: „Örülünk, ha tanulsz, de sokan vagytok (hatan voltunk testvérek), a pénz kell a következőnek". Anyám jött utánam Kolozsvárra. Egyelőre csak „bejegyzett" segédlelkész lettem, de 1942 márciusától Vásárhelyi János kinevezett segédlelkésznek a Monostori úti egyházközséghez. így aztán 1942-ben voltam segédlelkész, egyetemi hallgató, márciustól egyetemi díjtalan gyakornok, tanárképzős s írtam a doktori diszszertációmat. Varga Béla, a Pedagógiai Tanszék tanára 1942 áprilisában halt meg. Az intézet nevében a dékán, Bartók professzor úr engem bízott meg búcsúztató mondására. Meg is írtam, bemutattam professzoromnak, dr. Várkonyi Hildebrandnak. De főnököm, a Monostori úti lelkész, Deák Ferenc nem engedett el a temetésre. Ő elment,