Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

ző, most már az új helyzetben magára találó költő eszmevilága között. Nem tud elszakadni a szűkebb haza, Erdély és népe sorsától, hiszen senki sem tudja megtagadni, még bármilyen is jó legyen a sorsa a nagyvilágban, azt, ahonnan jött, s Erdélyben éppen a rögszeretet az, ami megkülönbözteti az erdélyi embert az itteniektől - tapasztalom ezt tanítványaimon - erre tanította az ottani embert a több nemzetiség és a nemzetiségként is élni akarás tudata. íme a Vallomás első és utolsó szakasza: Vallomás és elöljáró beszéd Árva nemzetség, Erdély népe Te, Ki szegény lelkem pajzsra emeled Ki meghallgatod mindig a szavam, ha magányból kilépek eléd Állj meg ma vélem egy szokatlan szóra, Hadd legyen ez a csendes esti óra Egy fájó, nehéz, komor vallomás. Mert tudnod kell miért viaskodtam. Hogy remegtek a gyenge idegek. S mibe került, hogy hajókötelékké, Acélsodronyokká meredjenek. A kényszerűség nagy pillanatára... Hogy azután a hitevesztett léken Mint csüggedt virág, roskadjon magába. Tudnod kell, Népem, hogy én itt hogy jártam: Szédülő fejjel és halálra váltan, Amíg Neked az üdvösség borát és az örökéletet prédikáltam. Ide tartozik és gondolatilag szorosan egy ezzel a Mindennapi kenyér: Amit én álmodom: Nem fényűzés, nem fűszer, csemege, Amit én álmodom: Egy nép szájába betevő falat Kenyér vagyok, mindennapi kenyér, Lelki kenyér az éhező szíveknek, Asztaláldás mindenki asztalán -