Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

sén a Kerepesi temetőben Vargha Gyula, a Kisfaludy Társaság nevében búcsúzott tő­le, az Akadémia nevében pedig Ponori Thewrewk Emil, az ismert nyelvész vett búcsút tőle. Síremlékét is a két tudományos társaság képviselőinek jelenlétében avatták fel 1903. október 30-án. Ez volt a rövid életrajz. De most lássuk a műveit! Úgy gondolom, hogy elsősorban az érdekes, ami Miskolchoz kötötte. Ez „Az Avas alatt" (emlékezés az iskolás időre) 1884-ben megjelent írásában áll előttünk. Az­zal kezdi: „Az én kék hegyeim szülőföldemen, Miskolcon vannak. Ott a gondtalan gyermekkor, az iskolás élet, a világba lépés éveinek emlékei. Amint feléjük tekintek, évről-évre élénkebb ibolyaszínben úsznak, s mivel lord Byron jól mondja, hogy „az idő feledni meg nem tanít", úgy érzem, hogy nem is vesztettem el őket egészen". Ezután elmondja, hogy olyan időben élte meg ifjúságát, amikor rendkívüli megrázkódtatások zavarták meg a nyugodt gyermekkort, a szabadságharc, önkényuralom kora, a szen­vedélyes pártküzdelmek ideje. Ezekben az években Miskolcnak olyan aranyifjúsága volt, mint Palóczy László, Szemere Bertalan. Regéczi professzor, aki rideg, szigorú em­ber volt, nemegyszer azzal ment be órára, a maga fabrikálta verset énekeltetve: „Széchenyi éljen! Lássa magyarját Kapni erőre!" Kovács Gábor, aki mellett „rétorkodtunk", francia földrajzot és történelmet taní­tott, lelkesedve beszélt Dantonról, Osváth és Solymossy professzorok korán tanították Petőfi verseit, de ilyen volt Pap János, a világtörténelem tanára is. Elmondja, hogy „Az avasi templom mellett (lesietve) jött lefelé lassú léptekkel az ősz Palóczy László", Bor­sod vármegye országos hírű főjegyzője, rendes diétái követe, közvizsgálataink legte­kintélyesebb látogatója. Megállított. - Nos, fiú, mit tanultál? Világtörténelmet. Hol vagy­tok? Franciaországnál. S meg tudnád-e mondani, melyik esztendőben volt a trafalgári ütközet? 1804-ben. - Ha eggyel többet mondtál volna, húszast kapsz, így csak most tí­zest kapsz. Aztán jött Szemere Bertalan. Anyám küldött neki sok-sok almát. A borsodi fiatalság hevült érette, s lelkesedve vitte zászlaját a nagy tisztújításba, midőn a fehér­tollasok és a zöldgallyasok álltak egymással szemben. Amazok Szepessy Lászlót és Szemerét (Négyessi Szepesy-ről van szó), emezek Nagy Gedeont és gróf Szirmay Bó­dogot akarták alispánoknak. Szemere győzött. Ilyen kortesdalt énekeltek: „Rák a Szirmay címere, Ő nem a haladás embere, Véle Borsod becsülete Rákként mászik hátrafele. "

Next

/
Oldalképek
Tartalom