Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)

FAZEKAS CSABA-SOMORJAI LEHET Borsod megye honvédelmi bizottmányi jegyzőkönyvének 1849. évi bejegyzéseiből (Forrás)

magyar nemzet függetlensége iránti nyilatkozatot, nemcsak azt tette, mit az örök igazság követel, de tette azt, mit az önfenntartás kötelessége is parancsolt. Háromszáz év készíté elő azon napot, melyen az örökké igazságos Isten egy hitszegő uralkodóház felett monda ki a magyar nemzet képviselői által az ítéletet. Ezer éve, hogy a magyar az európai népcsaládok között foglal helyet, és hogy a magyart ily hosszas idő alatt meg nem ismerheté Európa, hogy e népet - melynek hős fiai nélkül Európa nem nevezhetné magát e világ legműveltebb részének - más nemzetek barbárnak tartották, hogy e nép, melyet Isten az ősidőkben más népek szabadságának pajzsául hívott ki e földre, szolga, mégpedig szegény szolga volt. Mindezt okozta azon uralkodóház, melyet a körülmények kénytelensége vagy igazabban őseink visszavonása meghívott, hogy viselné a szép Magyarország koronáját. Viselén, mint olyan király, kit a nemzet szabad akarata ruházott fel e címmel, hogy lenne védője a nemzetnek, lenne olyan, kire mint a haza első polgárára, kegyelettel tekintene mindenki. De nem föltétlenül, nem holt dolog gyanánt adták át őseink háromszáz év előtt e szép hazát a Habsburg-háznak. Alku útján, melyet a magyar betűről betűre teljesített, melynek viszont egy betűjét is alig tartá meg a Habsburg-háznak csak egy fia is. És mégis annyira türelmes vagy tán a hosszas küzdés és gyötrelmek súlya alatt annyira érzéketlen vala már a szenvedések iránt a magyar, hogy midőn maga a sors mutatott arra utat, hogy a magvaszakadt Habsburgoktól szabaduljon, egy új szerződés által, melyet pragmatica sanctionak nevezünk, folytatta, sőt úgy látszott, örökítette azon viszonyt, melyet példátlan hitszegése által maga a Habsburgház gyengített, s a magyar türelmének határt érése végképpen megszakított. Emlékezik kiki azon áldozatokra, melyek Mária Terézia s I. Ferenc trónját megmentek. Kívánt-e a magyar nemzet jutalmat azon áldozatokért? Nem! Büszke volt rá, hogy királyához hű népnek neveztessék. És e királyok megemlékeztek-e valaha amaz áldozatokról? Éppen nem, adósfélnek mindig csak a magyar népet tartották, mely pedig többet adott, mint ígért, midőn őnálok még az eskü is, mellyel ígéretöket megpecsételek, csak újabb hitszegésnek volt kezdete. Tudjátok, hogy eddigi minden királyaink törvények által kormányozták az országot, vagy legalább úgy kellett volna az alkotmány értelmében tenniök.