Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)
FAZEKAS CSABA-SOMORJAI LEHET Borsod megye honvédelmi bizottmányi jegyzőkönyvének 1849. évi bejegyzéseiből (Forrás)
a törvényben kimondott közteherviselés nyomán, mind az osztó igazsággal megegyezőleg a megyének minden lakosa a közterhet egyaránt viselni tartozik, de a jelen körülmények is azt kívánják, hogy a már teljesen megüresedett közpénztárban pénz mégpedig minden késedelem nélkül folyjon be; mindezeknek figyelembevételével legcélirányosabbnak látja ezen választmány félévre kötendő ideiglenes adó alapján a földbirtokra úgy fektetni, hogy minden egyes földbirtokos különbség nélkül az általa bírt egy-egy köblös földbirtok után megállapítandó pénzmennyiséget minden két hónapban a már meghatározott mód szerint befizetni köteles leend; magában értvén, hogy a földet nem bíró egyes lakosok is majd megállapítandó pénzbeli mennyiséget fizetni tartozandanak; ennek folytában a szolgabírók uraknak meghagyatik, hogy kerületeikben minden földbirtokot írjanak öszve mégpedig úgy és akképpen, hogy mellőzve a földek osztályozatát, minden helyre külön táblás öszveírást készítsenek 4 oszlopzatokra, melyekben beírván a tulajdonos nevét, ennek birtokában lévő szántóföldet, melyekhez minden belsőtelek, akármi néven nevezett kert, gyümölcsös és ugarba hagyott föld is számítandó, továbbá szőlők, erdők és réteket írják be minden osztályzatú rovatokat különösen summázzanak és az ekképpen készített öszveírást, a helységekben lévő földek számát előmutató summás kivonatokat hozzácsatolva folyó évi március 10-ik napjára okvetetlen és felelet terhe alatt az alispáni hivatalnak további intézkedés végett nyújtsák be. Egyébiránt a számadatlan bírák megvizsgált számadásaikbúi kikerekedő nem csekély pénzösszeg is egyik kútforrásúl szolgáltatván a pénztár különben is rendkívüli kiadásai fedezésére, de egyébként is az osztó igazsággal egyaránt megegyezvén az, hogy az adózó népet törvényes tartozásaikon felül zaklatott és számadásaikban elmarasztalt bírák a náluk különben addig is törvényellenesen húzott tartozásaikat fizessék be; ennélfogva a Máry Pál 17 elnök úr alatt öszveült számozó törvényszék arra figyelmeztetek, hogy az ily bírók által beadott és a számvevő urak által már általnézett számadásokat haladéktalanul megvizsgálván, az elmarasztalási öszvegeket bevétel végett az illető kerületi szolgabíró uraknak adja ki; és arrúl hogy mily öszveg bevételét melyik szolgabírónak hagyta meg ezen választmánynak, avégett nyisson táblás jegyzéket, hogy az illető késlekedő 17 Borsod vármegye konzervatív felfogású tisztviselője, 1849. augusztus és december között Borsod megye cs.kir. hatóságának elnöke. Szendrei, 1911.137-139. p.