Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)
FAZEKAS CSABA-SOMORJAI LEHET Borsod megye honvédelmi bizottmányi jegyzőkönyvének 1849. évi bejegyzéseiből (Forrás)
líttatta és azon körülménynél fogva, mert csupán három napidíjat szolgáltatott kezéhez, azt gyanítja, hogy mint szükségteleneket tovább fizetni nem szándékozik, ennélfogva esedezik, hogy e részben teljhatalmú kormánybiztos Szemere Bertalan úrral érintkezésbe tegyük magunkat és a teendők iránt utasítást kérjünk. A mozgó nemzetőrök a honvédekkel és az önkéntes nemzetőrökkel egyenlő szolgálatot tévén a hazának, és egyenlőn érezvén a táborozás sanyarúságait, az osztó igazság azt hozza magával, hogy a jótéteményekben is egyenlőn részesüljenek, ennélfogva megkerestetni rendeltetett teljhatalmú kormánybiztos Szemere Bertalan úr avégett, hogy a rendelt nyolckrajcárnyi napi zsoldon felül fejenként fizetett 2 pengő krajcárnak további fizetését utalványozni méltóztassék. Valamint az iránt is intézkedni, vajon ezen sok fáradtsággal és nehéz küzdelemmel öszvegyűjtött, nagy részben ifjabb korú nemzetőrök továbbra is öszvevonva tartassanak-é, vagy pedig szétbocsátassanak. (1849. január 6.) 19. Csány László főkormánybiztos folyó évi január 3-án költ hivatalos levelében az iránt tudósít bennünket, nehogy fővárosban történhető csatának netalán szerencsétlen kimenetele a lakosságot rémületbe ejtvén a kormányt legerélyesebb működésében gátolja. Székhelyét az országgyűlés magát és az ország kormányát folyó év és hó 1-ső napjátúl Debrecen városában tette által, megemlítve, hogy a törvényes kormány őtet rendelte budapesti képviselőjének, arra szólít fel, hogy mennyiben vele értekezni kívánnánk, jelenleg Pesten tartózkodik. 8 - Mely is tud[om]ásul szolgál. (1849. január 8.) 28. Miskolc városa tanácsa és egyesült bizottmánya annak előadásával, hogy teljhatalmú kormánybiztos Szemere Bertalan úrhoz intézett kérésük következtében tisztelt kormánybiztos úr a jelenlegi városi tisztséget további rendeletig megerősítvén, a város a jelenlegi szorongató állását tekintetében véve egy közgyűlést tartott és a város minden lakosára egyaránt kiható és tisztelt kormánybiztos úr által is 8 Csány Lászlót (1787-1849) „kiürítési" országos biztosi minőségben Kossuth Pesten hagyta azzal a feladattal, hogy biztosítsa az állami javak Debrecenbe költöztetését, felügyeljen a hadsereg épségére és igyekezzen a főváros védelméről gondoskodni. Kossuth Csányhoz írott ilyen értelmű utasításai: KLÖM. XIII. 935. p.; KLÖM. XIV. 15-19., 24-25. p. stb.