Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)

RUSZOLY JÓZSEF Választók és választások három alsó-magyarországi bányavárosban 1848-1872

8. A tanulmányban érintett területeken kívül másutt is fölmerültek hasonló problémák.

34 Vörös Károly ír a dobsinaiaknak a választókerületi székhely elnyeréséért folytatott sikertelen küzdelméről. Szemere Bertalan a Krassó vármegyébe és Selmecbányára küldötthöz hasonló, a törvényt tágan értelmező rendeletet intézett Nagybányához is. Mindebből csak az állapítható meg, hogy ha az 1848:V. tc. nem is volt tekintettel a bányászatban foglalkoztatottak — tisztek, altisztek, bányászok — sajátos viszonyaira, a törvény megfogalmazásában részt vett belügyminiszter megértőnek bizonyult irántuk, s rendeleteit 1861-től általában ismét alkalmazták, mi több: 1869-ben a belügyminiszter kifejezetten ezekre alapította a köztisztviselőknek „szellemi tokéjükön" nyugvó választójogát, minek megállapítása a kormányzó Deák-pártnak is érdekében állott. Többször fölmerült már az a kérdés, hogy az 1848. áprilisi törvényeink megalkotói miért nem gondoltak a tisztviselőkre, miért nem iktatták őket eleve a választók közé. Vörös Károly a Pecze Ferenc doktori értekezéséről írt opponensi véleményében a köztisztviselők tudatos kihagyását föltételezte. „Ebben - írta - [...] egy olyan [...] klaszszikusan liberális politikai koncepció érvényesülése is lehetséges, mely a fizetett és így akár az állam, akár a gazdasági élet részéről befolyásolható, kifejeztetten adminisztratív szellemi-irodai alkalmazottal szemben a tisztán polgári társadalmi alap primátusát akarta megőrizni." Noha hasonló, „tisztviselőellenes" törekvések az 1848 előtti német választójogi fejlődésben is mutatkoztak, magam inkább kifelejtésnek nevezném kimaradásukat. Valószínűbb, hogy a sebtében történt tövényelőkészítés során óhatatlanul becsúszott hibának tekinthető ez, semmint tudatos törekvésnek, hiszen ha a törvény alkotói szánt szándékkal hagyták volna ki a nem nemes állami és önkormányzati tisztviselőket, akkor Szemere Bertalan belügyminiszter sem tanúsított volna engedékenységet a bányatisztek iránt. A kérdést a többi problémával egyetemben végül is a válsztójogi novella, az 1874:XXXIII. tc. rendezte az adóalap-cenzus bevezetésével. Ez a munkásoknak, köztük a bányamunkásoknak is 105 forint, a tisztviselőknek 700, egyes esetekben 500 forintjövedelem utáni adófizetést írt elő az aktív választójoghoz (7. §), az okleveles bányászokat — 34 A 13. sz. jegyzetben hivatkozott monográfiámban az 1860-as évekből további vitás eseteket hozok föl Aknasugatogról és Kapnikbányáról a bányászok választójogát illetően. 351., 362-364.