Rácz Imre: Adács. A római katolikus templom, a plébánia és a népoktatás története (Miskolc, 1998)

SZILÁNKOK

mes és dicséretre méltó szolgálataiért, főképpen pedig test­vérének, az említett (Kompolti) Lászlónak haláláért kedve­zésünk és kegyelmünk teljességében részesíteni és felkarolni kívánván, habár nagyon csekélynek véljük, és silánynak látjuk is azt, amit jelenleg neki teszünk, tekintve azokat, amiket hogy a jövőben tegyünk neki az ő önkéntes érdemei sokszorosan indítanak bennünket, mintha adósai volnánk: mégis némi jutalmául szolgálatainak PÁLT, Csobánka Pé­ternek fiát, a hozzánk hűtelen és ismeretes árulót, aki eltér­vén a hűség útjáról, mellyel nekünk és koronánknak tarto­zott, Mátéhoz, Trenchényi Péter fiához, az ismeretes hitsze­góliöz csatlakozván, azon ütközetben, melyet ugyanazon Má­té egyesülten más árulókkal az említett Omodaeus fiaival felemelvén leggonoszabb vakmerőségének zászlaját, Rozgony mezején a Tarcha folyó mellett, közel az előbb említett Kas­sához, velünk vívtak, bátorkodott fölségünk úgy mint termé­szetes ura ellene ellenséges és szolgai fegyvert ragadni, és végre ezen hűtlenségében megátalkodott lélekkel megtérés nélkül megmaradván, a mi fölségünk megszégyenítésére rosszat rosszra halmozván, más emberekkel, vagyis az emlí­tett Máté embereivel megmérhetetlen károkat, borzasztó pusztításokat, határtalan gyilkolásokat s számtalan rosszat okozott folytonosan nekünk és híveinknek, különösen emlí­tett Imre mesternek, a kir. törvények erejénél fogva, a ma­gunk és a mi főpapjaink és főuraink megfontolt tanácsával és beleegyezésével ily nemű hűtlensége miatt megfosztván ösz­szes birtokaitól, azokhoz való minden jogától, s birtokolhatá­sától: ugyanazon Pálnak, Péter fiának összes birtokait ú. m. VYSUNTÁT, amelyben van templom szent kereszt tisztele­tére, s vásár, melyről határozva van, hogy minden héten, pénteken tartassék, úgyszintén Karáchundot, amelyben szent Miklós egyháza van, úgy ADÁCSOT, ahol Szent Jakab apostol temploma van, s vám is rég idő óta engedélyezve, amit be szoktak szedni, úgyszintén Sadánban is, ahol egyház van, sz. Mihály tiszteletére, úgy Kürtöt, melyben sz. Margit egyháza van, úgy Chabanka, Haiouta és Laak nevűeket és

Next

/
Oldalképek
Tartalom