Fazekas Csaba: Palóczy László beszédei és írásai 1848-1849 (Miskolc, 1998)

Bevezetés. (Palóczy László 1848-1849-ben)

nak, közkeletű nevükön flamingóknak. Palóczy azonban csak korlátozott mértékig tartott velük. Később is világosan kiderült, hogy legfontosabb kérdésnek a kiegyensúlyozott, folyamatos törvényhozást tekintette, mellyel nem fértek össze a forradalmi jellegű (mint a miskolci diákokkal kapcsolatban láttuk: Palóczy szerint olykor oktalanul heveskedő) politizálás elemei. Emiatt idegenkedett a pártszerü keretektől is, és bár kétségtelenül elszánt volt és határozott, működésének fő területéül (sőt egyetlen színteréül) a szívós aprómunkával időtállót alkotó törvényhozást tekintette. A radikális lapok például (Népelem, Marczius Tizenötödike stb.) rendszeresen közzétették az Egyenlőségi Társulat és más forradalmi demokrata klubok üléseinek határozatait, felszólalóit, programpontjait stb., Palóczy nevével soha nem találkozhatunk ezekben a tudósításokban. Maga Madarász is arra panaszkodott emlékirataiban, hogy az országgyűlés radikálisai nem alkothattak önálló, frakciószerű csoportot, mert nem volt igazán elfogadott vezetőjük, erejükből arra nem futotta, hogy együtt védekezzenek, csak arra, hogy ,,kiki önmagában gondolkozzon", amit Palóczy nyilván gyakran meg is tett.

64 Maga Eötvös találóan írta, hogy a képviselők többsége azzal a szándékkal jelent meg Pesten, hogy támogatni fogja a kormányzatot, „s túlzás nélkül elmondhatjuk, miként talán soha minisztérium nem létezett, mely a törvényhozásnál ily erős többségre számolhatott volna."

65 Pedig a Batthyány-kabinet nem a klasszikus demokráciákhoz hasonló végrehajtó hatalomként (vagyis nem a választásokon legtöbb voksot nyert párt vagy pártok soraiból) alakult, hanem előbb volt meg a kormány, s utána választottak „hozzá" országgyűlést.

66 Palóczy a Batthyány-kormány ellenzékéhez (mai kifejezéssel „konstruktív ellenzékéhez") tartozott, aki gyakran került Pesten konfliktusba valamelyik miniszterrel (a legtöbbször Eötvös Józseffel, de Mészáros Lázárral, Deák Ferenccel, Széchenyi Istvánnal stb. is, ld. erre a közölt dokumentumokat), de célja nem a kormány megbuktatása volt, hanem az általa helyesnek tartott irányba való befolyásolása. Összességében inkább következetesnek, határozottnak nevezhető, de nem szimpatizált a radikálisok legtöbb törekvéseivel, különösen nem az országgyűlésen kívüli politizálás eszközeivel. Amikor szeptember 12-én az országgyűlés folytonosságának kimondásáért küzdött, nyilván a francia forradalom képe lebegett a szeme előtt, az a szakasza, amikor nemzet és az alkotmányozó nemzetgyűlés egy úton haladt. (Ld. 1.12. sz. dokumentum.) Úgy véljük, Palóczy egyszerűen csak kiindulópontnak akarta tekinteni az áprilisi törvényeket, határozottan folytatni a reformkorban megkezdett utat, s nem értette a kormány taktikai szempontjait, például azt, hogy miért szolgálja ki a katolikus egyház érdekeit az iskolaügyekben (ld. 1.6.-1.11. sz. dokumentumok), amikor ez az adott helyzetben még népszerűtlenné is tette stb. Palóczy szerepére is az olasz kérdésben: Takács, 1982. 54-55. p.; általában: Kovács Lajos: Gróf Széchenyi István közéletének három utolsó éve, 1846-1848. II. köt. Bp., 1889. 199-211. p.; Deák, 1994. 162. p. stb. MOL. 131. 2. tét. 18r. Gángó Gábor (sajtó alá rend,): Eötvös József: Az 1848iki forradalom története. — Müncheni vázlat. Bp., 1993. (Eötvös József történeti és állambölcseleti művei) 75-76. p. Ld. enrol: Urban, 1986.