Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

A naplóíró jogász, nemzetőr: Szűcs Sámuel (1819-1889)

Mart. 20. kis gyűlésben kérelem olvastatott-fel, nemzetőrség' ala­kítás iránt; már e' gyúlésbeni elnökséget Szathmáry Király József főispáni helytartónk csak kérelemre vállalá-el. Mart. 22. a' nemzeti őrseregbe írám magamat, ezt tevék három nagyobb öcséim is. Mart. 23. népes közgyűlés, felolvastatott g. Batthányi Lajos minister elnöknek az első alispánhoz intézett levele, mellyben, a' megyei nyugalom, 's csend iránt őt teszi felelőssé; e' levél világos mellőzése a' főispáni helyettesi hivatalnak. A' főispán helyettes, e' gyűlésben, már nem is elnökölt. Metternichnek, a' magyar hazafiak' sorából leendő kitöről­tetése követeinknek utasításul adatok. Mart. 26. a' nemzeti őrsereg fegyvereket kapott. 1848. Mart. 15.-e honunkra nézve feledhetlen marad, leend e' azonban, áldás csatolva emlékéhez, vagy nem? - emberi ész meg nem fejtheti, annyi igaz, hogy illy zavarból, mellyben százados institutioink összveomlottak, kibontakozni, több mint emberi feladat. Illy roppant változásoknál, kivált még a' következménye­ket is, ide értve, meg áll az ész, és kérdi, mikor, és miként fogunk ez óriási chaosból tisztára jutni? April Az Országgyűlése april 11-én feloszlott, ennél még fontosabb ered­ményű hazánkra nézve nem volt, a' magyar ministerium, működé­sét megkezdé, a' főispánok, és főispán helyettesek /:administrato­rok:/ hivatalaiktól felmentettek. Borsod, jeles fiát, B. Vay Lajost nyeré főispánul. Hazánban sok helyeken zavar uralkodik, a' sza­badság' félreértése, és rendezetlenségünk miatt, a' zsidók elleni gyűlölet, több helyeken kitört, Posonyban pedig épen a' húsvéti ünnepekben barbár jeleneteket időzett-elő. A miskolczi nemzetőr­sereg melly, még eddig csak ideiglenes, f. hó 1-én kezdé-meg őr­állomását, első őrül, Szathmáry Király Jósef, még akkor főispáni helyettes állott-ki. Apr. 3. Ö Felségének, e' napra áttétetett születési ünnepélyén, a' nemzetőrség, a' református új, és a' mindszenti catholikus egyház előtt díszelgett. Május Május 7-én d:u: új főispánunk, B. Vay Lajos bejött Miskolczra, felmentetés' folytában, és saját kérelmére is, minden ünnepélyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom