Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Borsod vármegye országgyűlési képviselője, a fővezér: Görgey Artúr (1818-1916)

csataképes karban fönntartásáról közvetlenül a felelős — a hadtestparancsnokot tudniillik. Ez irott előterjesztésemet Dembinski főhadiszállásán oly meghagyással adattam át, hogy a főparancsnok hazaérkeztéről engem rögtön tudósítsanak. Ha jól emlékszem, csak február 22-én reggel vettem a várt tudósítást és rá nyomban Dembinski tiszteletére siettem táborkarom főnöke a VII. hadtestnek akkori karsegédje és még egy tisztem társaságában. Mikor kíséretemmel Dembinskinél beléptem, ő már elovasta volt előterjesztésemet; azon kívül tudtára lehetett már ekkor azon kassai napiparancson is, melyet az imént közlöttem, és mind a kettő nagyon felbőszíthette ellenem, mert alig végzem be a magam és kiséretem bemutatását, legott Dembinski valóságos pattogásba tört ki ellenem. Mindenekelőtt Magyarország körüli önnön érdemeit emlegette s az áldozat nagyságát, mit ő az én hazám megmentésére máris hozott. «Letettem a fővezérséget saját hazámban - kiáltott — hogy e szegény országot itt megmentsem. Sőt csak imént is az Ön hadtestét mentettem meg, míg Ön nem is gondolt vele. Tudja-e Ön, hadosztályai hol vannak? Ugyebár nem tudja! s mégis szemrehányásokat mer Ön nekem tenni! Én csak azon kikötéssel jöttem Magyarországba, hogy valamennyi hadierők fővezérletét bizzák rám: s a kormány nekem hatalmat adott, Önt főbe lövetni, ha nekem szót nem fogad. Én barátságos viszonyt kezdettem Ön irányába, mert tudom, fájhat a magyarnak, nem-magyar alatt szolgálni: és Ön szemrehányásokat tesz nekem parancsaimért, a helyett hogy követné azokat.» Dembinski - hangjának túlságos megerőltetése miatt csaknem elfulladt s egy perczig megállapodott, hogy lélekzetet vegyen. Ez akaratlanul támadt szünetet használni akartam, hogy figyelmeztessem őt mikép én parancsait, a mennyire engemet illettek, még eddig mindég pontosan végre is hajtottam. De ő visszatorló szándékot tehetett fel rólam s minduntalan szavamba vágott, a legnagyobb indulattal azon kérdést ismételvén: «azt hiszem-e, hogy neki nincsen bátorsága velem megverekedni?!» s rá megint, feleletemet be sem várva, hirtelen ugrással a legutóbbi eseményekre tért. «Én azt tanácsoltam Önnek - folytatá - hogy Putnok felől vigyázzon magára: mért nem vette figyelembe tanácsomat?!»