Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)
Borsod vármegye országgyűlési képviselője, a fővezér: Görgey Artúr (1818-1916)
szétveretett volt; a 13-ik számú, mely másnap a Selemczbányáról Collery császári ezredes bekerítő csapatjára intézett támadó kísérlet alkalmával az osztrák vadászok legelső lövéseire megtagadta a szolgálatot; továbbá egy úgynevezett utászzászlóalj, egy szakasz magyar önkéntes vadász és két olyan honvédzászlóalj, mely még csak ezelőtt két héttel alakíttatott vadonat-nyers, az ország részéről kiállított ujonczokból. Érthető, hogy a 33. és 13. honvédzászlóaljak a szélaknai és selmeczbányai napok óta a gyávaság hírében álltak s a megtizedelés büntetése környékezte őket. Az úgynevezett utászok s a harmincz főre menő önkéntes vadászcsapat még ismeretlen nagyságok valának. És mit lehetett a legutóbb elsorolt két ujonczzászlóalj kéthetes vitézeitől elvárni? A többi három hadosztálynak mégis volt legalább egy-két már neki edzett zászlóalja. Ha ez utóbbiak veszik be rohammal a Branyiszkó hegyét: csak kevés erkölcsi hatással lett volna magára a hadtestre, mert hiszen arról úgyis előre meg volt mindenki győződve, hogy azon néhány jeles zászlóalj mindég kitűnő vitézséggel teljesíti kötelességét az ellenséggel szemben. Sőt attól kellett tartanom, hogy egy branyiszkói győzelem, ha hadtestem színejavának lesz a vívmánya, csak azon veszedelmes rögeszmének fog új tápot adni, hogy ezt az eredményt csakis ezen zászlóaljakkal lehetett elérni. Ez pedig a kevésbé megbízható csapatokban az önbizalom hiányát annál érezhetőbbé tette volna, mivel a mult vereségek emlékezete még egészen új volt bennük. A megbízhatók számerőben egyre fogytak - a megbízhatatlanok erkölcsi erőben mitsem gyarapodtak volna míg megfordítva, egy magában jelentéktelen győzelem is, ahogy az utóbbiak vívmánya, az összes hadtestre nézve fokozottabb önbizalom kútfejévé válik, mely nyereséggel szemben a tetemesebb emberáldozatot, melybe a győzelem így kerülni talál, nem szabad figyelembe venni. Ezért rendeltem ki egyedült a Guyon-hadosztályt az ellenségnek a Branyiszkó-hegyen foglalt hadállása elleni támadásra, míg a segélyére rendelt balszárnyi hadosztálynak Szepesváralján megállapodnia, a Kmeti-hadosztálynak pedig a Hernád-parti országút mentén tüntetnie kellett. 1849. évi február 5-én támadta meg Guyon hadosztálya az ellenség branyiszkói hadállását, míg Lőcsén a főhadiszállásnak s a vele járó csapat tisztjei február 6-ikára forduló éjjel egy ártatlan tánczvigalmat rendeztek. Én ugyanis mióta a Léváról a Bányavá-