Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Egy kémnő emlékiratai a szabadságharcról: Beck Vilma bárónő (1819?-1951)

kenységgel állított ki számomra uj útlevelet. A biró nagyon látszott ismerni az osztrákok hadállásait. Közléseit papírra tettem és a levelet megbeszélés szerint kocsisomnak adtam át, a ki azt Pöltenberghez vitte, mert kocsimmal úgyis vissza kellett neki térni. Miután ezt elintéztem, megkértem a derék bírót, hogy a mi jó ügyünk érdekében minden hat órában menesszen futárt Pöltenberghez és tudósítsa őt mindenkor pontosan az osztrákok műveleteiről és mozgásairól. Megígérte azt nekem és mint később megtudtam hiven meg is tartotta a szavát. Mielőtt tovább utaztam, egy fiatal emberrel ismertetett meg a jóravaló biró, a ki már korábban és gyakran vitt iratokat a kormányhoz. Ez megígérte nekem, hogy néhány nap múlva utánam érkezik Pestre, Kossuthhoz és Görgeihez szóló leveleimet elviszi Pöltenberghez továbbítás végett. Nagyon sajnálom; de a diskreció nem engedi meg, hogy e kitűnő hazafi nevét közöljem, aki nagyon vagyonos és első szerepetjátszó családból származott. Délután 2 órakor hagytam el Hatvant. Leveleimet és irataimat épúgy mint régebben, téli bundám bélésébe varrtam. Szerencsémre kocsit is találtam, a mivel utamat folytathattam. Minden utat és falut, melyen keresztül mentem, az osztrákok torlaszokkal majdnem járhatlanná tették úgy, hogy az nagyon hátráltatta utazásunkat. Az osztrákok a mieink előrehaladását igyekeztek ezáltal megnehezíteni, de ezek nem sajnálták a fáradságot és egészen nyugodtan elkerülték a falukat. Az első előőrsök, a kikre bukkantunk, vasas németek voltak a Ferencz-féle ezredből. Feltartóztattak bennünket és megvizsgálták holminkat. Megmutattam útlevelemet és azon kérdésükre, hogy nem tudok-e valamit a magyarokról, azt válaszoltam, hogy nálunk nincsenek és azonkivül sem lehet azokból sem látni, sem hallani senkit. Igy szerencsésen átjutottunk hat előőrscsapaton, míg végre a ferenczrendűek egy kolostorát értük el. Itt találtam az első tisztet, aki sokkal erősebb vizsgának tett ki, amit azonban szerencsésen kiálltam. Végre elértük Gödöllőt, Schlick főhadiszállását. Itt személyesen kellett a térparancsnokhoz elmennem, hogy útlevelemet láttamoztassam. Ismét ugyanazon, sőt még szigorúbb vizsgálat! Azt jegyeztem meg, hogy semmit sem tudok a magyarokról; hisz ők ép úgy tudják mint én, hogy Hatvanban és Gyöngyösön nincsenek magyar csapatok. Miután útlevelem láttamozva volt, minden további tartózkodás nélkül folytattam utamat Pest felé. Mindenütt láthatók voltak a szomorú visszavonulás nyomai; elhullott lovak, tört szekerek,