Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Egy kémnő emlékiratai a szabadságharcról: Beck Vilma bárónő (1819?-1951)

meg, melyben a főhadiszállás volt. Itt mint minden táborunkban, nagyon vig élet volt. A tisztek ittak, játszottak, daloltak és minden féle mulatságok voltak napirendben. Szállásomat fogadtatásomra készen találtam. Következő napon meglátogattam Görgei nejét, aki durva és kemény férje oldalán mindig nagyon szerencsétlennek érezte magát. A mennyire lehetett, megvigasztaltam és sokat az áldatlan háborús viszonyokra hárítottam. Este együttesen látogattuk meg a bált, melyet a Kaszinó-szállodában tartottak. A terem mely nagyon szépen volt diszitve, csak úgy hemzsegett a fényes egyenruháju tisztektől, akik között a város hölgyei és előkelőségei örömtől sugárzó arczokkal forgolódtak. A jelenlevők rendkivül igénybe vettek; majd itt, majd ott kellett kérdésekre felelni és beszélgetni. A bemutatkozásoknak vége nem szakadt; kénytelen voltam azt tűrni, hacsak udvariatlan nem akartam lenni és sérteni nem akartam. A bál egyébként igazán fényes és a társaság a legvidámabb örömittas hangulatban volt. Végre befejeződött az ünnepély és én visszakívánkoztam szobám csendjébe. A legközelebbi napon a hadsereg Miskolczra ment. Görgei fogadtatása az előbbihez képest itt nagyon lanyha volt. A kápolnai csatánál történt késedelmezését hozták föl és mindenféle híresztelések voltak, amik nem sok kedvezőt mondottak Görgeiről. A csapatok ismét elfoglalták régi szállásaikat. Midőn Görgei kíséretével megérkezett, csak az utczai suhanczok nagy tömege nézte a bevonulását; a polgárok egészen csendesen viselkedtek és azon nagy lelkesedésből, mely Görgei első bevonulását jellemezte mitsem lehetett látni. Görgei büszkeségét ez mélyen sértette, noha bennünket arról igyekezett meggyőzni, hogy a történtek közömbösek előtte. Titokban sokan örvendettek ezen megaláztatásnak és a miskólcziak okos viselkedésének. Következő napon ismét tovább haladtunk. Miután megtudtam, hogy Görgei feleségét, aki ugy látszik kezdett terhére lenni, itt akarta hátrahagyni; siettem hozzá. Könnybe lábadva találtam és mélységesen elkeseredve azon bánásmód miatt, melyet férjétől eltűrnie kellett. Igyekeztem a mennyire lehetett, szegény asszonyt megnyugtatni és megvigasztalni. Másnap reggel a sereg Mezőkövesdre ment. A főhadiszállást egy attól két órányira fekvő faluban ütötték fel. En a mezőkövesdi vendéglőbe mentem, ahol még galicziai utamból ismerős voltam és ahol tudtam, hogy jó fogadtatásban részesülök, míg ellenben attól tartanom lehetett, hogy a faluban rosszul leszek elszállásolva.