Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

A visszaemlékező újságíró: Szűcs Lajos (1828-1904)

elól hadtestét visszavonulásra vezényelje, mit annyival inkább teljesíteni kellett, mert Görgeytól épen az ütközet hevében vette azon parancsot, hogy hadtestével a túlnyomó muszkahaderő elől vonuljon vissza. Én ezen pár óráig tartó heves harczot a »Veresrak« szomszédságában - a most Nádpataky László földbirtokos tulajdonát képező tanyaház melletti földdel felhányt pincze tetejéről néztem, szomorúan látva, miként vonul át a Hejő vizén, Szirma és Kistokaj felé a magyar sereg nagyrésze, míg a másik rész Miskolcz felé húzódik vissza. Én is siettem befelé a városba és tudva azt, hogy Mesterházy Szentpéterről még vissza nem térhetett, paripái és pakkocsrjának lovai pedig Bűdiéknél vannak elhelyezve, a már alkonyatfelé hajló estvén gyorsan haladva értem le Bűdiék házához, hol nem csekély álmélkodásomra a Merterházy két ordinancz huszárját és a pak szekér kocsisát, egy Anton nevű öreg cseh szolgát a nagy udvar végén a már félig megfőtt gulyás húst tartalmazó lábas serpenyő körül tüzelve találtam - és midőn tudtokra adtam, hogy a muszka egy fél óra múlva okvetlenül benn lesz a városba, a gulyáslét a földre, a hust pedig tarisznyába öntve nyakra-főre kantároztak s a Mesterházy és neje podgyászait is a pakkocsira helyezték, s nem telt bele egy negyed óra, mikor már a 3 paripa ló felkantározva s a négy fekete hámosló a pak szekérbe útra készen befogva volt. A szolgálatot tevő két huszár már kiment a kapun, midőn az egyik visszatérve azon kérelmet intézte hozzám, hogy vezetném ki őket a városból a hátráló csapat felé, mert ők éjjel jöttek Miskolczra, s mint idegenek voltaképen azt sem tudják, hogy jobbra vagy balra induljanak-e? Ily körülmények között nem volt mást mit tennem, rávetettem magamat a Mesterházy »Szultan« nevü felszerszámozott ritka szép paripájára s a Kishunyad és Kádas utczán gyors ügetésben áthaladva az akkor »Klastrom« most Battyányi utczában levő ősi háznál az épen nyitva levő kapun át az udvaron kint levő édes anyámtól bucsut véve s a szomorú jövő feletti gondolatimba merülve mondtam: »isten hozzád«-ot a szülői háznak is, tűnődve a felett, hogy látom-e még őket valaha!