Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)
A visszaemlékező újságíró: Szűcs Lajos (1828-1904)
A szomorú napok fájdalmát mélyen érezték a kizsákmányolt haza földjén - a Tisza nádasaiban s az erdők rengetegeiben elbujdosott őseink. Illy idó'szak emléke merül fel lelkemben, ha vissza gondolok az 50 év előtti szabadságharcz utolsó gyászos napjaira. 1849. évi június hó 29-én, Péter Pál napján városunkat és környékét is elárasztotta az orosz hadsereg. Miskolcz értelmiségének nagy része már az orosz sereg közeledésének hirére — nehogy a muszkák zaklatásának magokat kitegyék - s hivatal vállalásra köteleztessenek - a Bükkség övezte falvakba, vagy a Tisza nádasaitól köritett tanya helyekre menekültek. Szegény magyarnak - mint valamely üldözött gonosztevő betyárnak bujdosni kellett saját hazájában. Én is, mint azon időben megyei esküdt, nehogy az orosz tábornokok által szervezett tisztviselők sorában állást foglalni kényszeríttessem, mint bujdosó menekülő a Bükk környezte egyik községben, Tardonán részesültem Szentimrey Pál szívélyes vendégszeretetében, hová Miskolczról többen, azok között Piskoty János ügyvéd, és viruló korában levő' kedves szép L. Luiza, a későbbi Kun János országgyűlési képviselő neje is menekült. Ugyanekkor volt Jókay Mór a szintén tardonai birtokos Telepy Károly pesti szinész vendége, mint bujdosó hazafi. Pár nap múlva egy a miskolczi heti vásáron bent volt tardonai asszony által hozott levélből értesültünk, hogy a muszkák Miskolczról M.-Kövesd felé elvonultak. E hirre Piskoty Jánossal haza jöttünk, de alig élveztük egy napig édes otthonunkat, mikor elterjedt a hir, hogy az orosz sereg Miskolczra vissza közeledik. Két idősebb testvérem már ekkor a hegyek közzé Varbóra menekült s én is utánuk készültem menni, midó'n egy délután a »Fekete kutya« czimű vegyeskereskedé 4 s eló'tt álló paraszt szekérről a velem rokonságban levő Bűdy Endréné megszólított, hogy mennék velők a Tisza mellé a müncsedi pusztára, hol a Váczy Sándor tanyáján szives ellátásban fogunk részesülni. Szivesen szegődtem útitársul, annyival inkább, mert B. Endréné a ritka szépséggel és lelki tulajdonokkal megáldott kedves leányát, az alig 16 éves Cornéliát is magával vitte. 4 A mai Széchenyi u. 19. Szám alatti ún. Weidlich palota „eló'd-épülete". Vö. Dobrossy I., 1994. 264-266.