Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)
A visszaemlékező újságíró: Szűcs Lajos (1828-1904)
Midőn a szerencsétlen csata szinhelyére már ráborult az alkony szárnya, hogy eltakarja a vesztes hadsereg gyalázatát és a terepet nem ismerő hibás vezénylet szégyenét, egy előttem lovát kantár szárán vezető egyénben Liptay János 3 őrnagyunkat ismertem fel, ki megunván a lovaglást szivesen ajánlotta fel lovát, hogy utamat arra ülve folytassam, de alig haladtam rajta pár száz lépésnyire, midőn szivességét megköszönve, nehogy a már fázni kezdő lábamat a megfagyás esélyének kitegyem, leszállottam és gyors gyaloglással igyekeztem ellenállni a fagyasztó hideg hatalmának. Mintegy 6—7 óra lehetett, mire Radványba értünk, hol egy Gállos András nevű földbirtokos vendégszeretetében és szives ellátásában részesültem. Másnap éjjelre Alsó-Vadászra, innen pedig harmadnap délre Miskolczra érkeztem. A már elvesztettnek hitt fia miatt aggódó édes jó anyám nyakamba borulva, alig hitt szemeinek, mert már késésem miatt el volt terjedve a hir, hogy én is többekkel együtt a csata áldozata lettem, pedig amint később tudomásomra esett, a borsodi zászlóaljból habár többen estek foglyul, de csak néhányan sebesültek meg és csakis 3 ember esett el. Molnár László káplárunknak, a ref. gymnasium egyik tanára: Molnár Lajos apjának épen a veres pántlika felett, a tetejétől pár ujjnyira a kalapját fúrta át a cserepárok golyója. Sokat szenvedtek azonban bajtársaink az irtózatos hideg miatt, számosan voltak azok, kiknek keze, láb, füle, vagy orra fagyott el. A vesztett kassai csata után a hoszszú orral eltávozott s a vezényletről örök időre lemondott Mészáros Lázárral együtt a haza sorsán tünödő honfiak nap-nap után szomorúbb időt éltek át, s ugyan ezen időben nem csekély mérvben fokozta aggódó lelkünk fájdalmát azon leverő hir, hogy az országgyűlés Debreczenbe tétetett át, és hogy a Windischgräcz hadserege 1849. január 5-én Pestre minden ellenállás nélkül zene szó mellett bevonult. Bizony keserves napokat kellett átélnünk és Dalmady Győző talán ezen visszagondolva irta, hogy: 3 Liptay János (1795--;). Szendrői születésű huszárszázados. A szabadságharc idején az 52. Honvédzászlóalj őrnagya. A felső-magyarországi harcokban nemzetőr-zászlóalj élén vett részt. Fogságra ítélték, de 1850-ben felmentik. Vö.: Bona G. 1983. 223.
