Tanulmányok A Magyar Tudományos Akadémia megalapításáról (Miskolc, 1997)
DOBROSSY ISTVÁN Vay Ábrahám és a Magyar Tudományos Akadémia alapítása. (A Vay család szerepe Borsod vármegye történetében)
végig megtartotta jó kapcsolatát a megye bizottságaival, s az együttműködés azért lehetett hatékony, mert a becsület és a törvény tisztelete akkor mindannyiuknak „irányadó delejtűje" volt. A megye rendkívüli közgyűlése 1872. június 5-én búcsúztatta Vay Lajost, aki ugyan visszavonult, de tartalmas életében még sokat dolgozott, s 85 éves korában, 1888-ban hunyt el, amikor már egyetlen fia, Vay Béla töltötte be Borsod vármegyében a főispáni hivatalt. 52 Vay Béla (1832-1910) a szabadságharcot önkéntes nemzetőrként küzdötte végig, s részt vett a szikszói csatában is. A számonkérést és megtorlást elkerülendő, beutazta Európát. Hazatérése után, 1854-ben nősült meg, Teleki Zsófia grófnőt vette feleségül. (Házasságukból négy gyermek született, s az egyedüli fiú, Elemér két ciklus országgyűlési képviselőség után követte őt Borsod vármegye főispáni székében.) Vay Béla tényleges politikai szereplése 1861-ben indult, amikor először választották a szirmabesenyői választókerületéből országgyűlési képviselőnek. Ugyanez megismétlődött 1868-ban is. Ezt követte 1872. május 15-én főispáni megbízatása, illetve a megyei közgyűlés előtt az eskütétel és székfoglaló beszéde (június 17-én). Ekkor megfogalmazott gondolataihoz 22 éven keresztül tartotta magát, hiszen a főispáni széket 1894-ig töltötte be. Ez a gondolat pedig az volt, hogy a főispánságot csak egyféleképpen lehet felfogni, s ennek megfelelően dolgozni, ez pedig nem más, mint érvényre juttatni: „a főispánság egy összekötő kapocs a felelős magyar kormány és az autonómiával bíró vármegye között." Érdemeit, munkásságát hivatali pályafutásának bevégeztekor - ahogyan édesapja, Vay Lajos esetében is - Lévay József, a kortárs, a közvetlen munkatárs látta és értékelte helyesen. Ő fogalmazta meg, hogy több, mint két évtizedes korszakában „nem mutathatunk olyan nagyszerű alkotásokra, melyeket feltornyosult akadályokkal küzdve létesített, de nem mutathatunk romokra sem, melyeket nagyratörekvő koczkáztatással egybe halmozott. És ha Perikies azt tartotta legnagyobb dicsőségnek, hogy nem volt Athénében ember, ki ő miatta könnyeket hullatott, úgy Méltóságod kormányzatának is egyik dísze marad az a köztudat, hogy hatalma méltatlan gyakorlásával senkit meg nem szomorított." 53 52 B.-A.-Z. M. Lt. IV. 754/a. 1/1867; IV. 803/b. 127/1872; IV. 754/b. 13/1867; IV. 754/b. 1/1869. 53 B.-A.-Z. M. Lt. IV. 803/a. 478. kgy./1894. és Borsodmegyei Lapok, 1892. XII. évf. 49. sz.
