Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A művészetek világa - Kovács Sándor Iván: Kölcsey Ferenc lábnyoma elvész a miskolci porban

pedig „a könyvtárban külön záros helyen" különítsék el, ahol „megőrzendők". Az iratanyag eltűnt, vagy egyelőre lappang, egy kép azonban megmaradt: az Avas-alji Papszeren, a református lelkészi hivatalban látható, s Kraudy Emíliát ábrázolja. Kraudy József lánya, Soltész Nagy Albert felesége vonzó látvány: sötétbarna hajkoronával övezett nemes vonású, fiatal mediterrán arc, igazi „görög" szépség. Úgy értem a Kraudy-vagyonból tovább gazdagodott Soltész Nagy Albert alapítványának a miskolci művelődést máig formáló hatását, hogy Miskolc a XVIII. századtól mind tekintélyesebb iskolaváros, s ezt a tekintélyt növelte az alapítvány. A város gimnáziumai ma is ontják a nagy százalékban sikeres felvételizőket az egyetemekre; az ő sikereikben és a karrá formálódó miskolci Bölcsészettudományi Intézet alapításában ekképpen triumfál a Kölcseyt vendéglő Kraudynak, le- származottaiknak és rokonaiknak „A miskolci kincstár"-ból kitelő művelődéspártolása. Ez a Soltész-Nagy-alapítvány (szövegét lásd a ref. gimnázium évkönyvében, 1902-1903) olyan tragikus esemény emlékére született, ami kikerekíti és lezárja a XX. század elejére lassan eltűnő, asszimilálódó miskolci görögség Kölcsey Ferenc életrajzában és életművében is szerepet kapott történetét. Úgy volt, hogy Kraudy Emilia és Soltész Nagy Albert fia, az igazán tehetséges Béla (1873-1902) őseihez méltó karriert csinál. A bécsi Theresianumban és a keleti akadémián végzett, beutazta Európát, s 1897-ben, alighanem az egyetlen KraudyTelemakhoszként, visszafelé ismételte meg anyai ágú kereskedő ősei, a Balkánról kiszorított görögök exodusát. 1897-ben konzuli attasé lett Belgrádban, „1898-ban hasonminőségben Odessába neveztetett ki, 1890-ban consul lett, beosztva a konstantinápolyi nagykövetséghez és a török Osmanie renddel is kitüntette tett". De nem térhetett vissza odysseiájából Emilia-Penelopéhoz. Soltész Nagy Béla huszonkilenc éves korában meghalt, s ezzel megszakadt az oly szép reményekkel kecsegtető pálya Abbáziában 1902. február 9-én. Csak nem öngyilkos lett ő is? Kölcsey Ferenc lábnyoma elenyészett a miskolci porban. Azok a gazdag miskolci polgárok, akik még jól ismerték ezeket a nyomokat, nem adták tovább a költő emlékét a Lévay József körül csoportosult írók s művészek társaságának. Amikor Lévayék az avasi présházak fehér asztalai mellett boroztak, Szemere Bertalan, 1848-49 borsodi belügyminisztere, majd miniszterelnöke, a szerencsétlen borkereskedelmi ügyletekig lecsúszott arisztokrata már a pesti tébolydában vívta élethalál harcát. Emlékeztek-e rá vajon a vidám avasi tósztozók, hogy ő, Szemere Bertalan volt az egyetlen, aki elsőül kezdeményezte miskolcon Kölcsey Ferenc emlékének megörökítését?! Szemere már Kölcsey 1838. augusztus 24-én bekövetkezett halála után két héttel „mozgalmat indí-