Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A művészetek világa - Porkoláb Tibor: Van-e Miskolcon irodalom?

tő írók ezzel persze minden felelősséget a „helyi atmoszférára" testáltak át. A képlet egyszerű: vannak ők, a (bizonyára tehetséges) fiatalok, és van az őket fojtogató szellemi közeg. A leltár közismert: Miskolcnak a felső-magyarországi főváros Kassa, a református iskolaváros Patak és a katolikus kultúrcentrum Eger árnyékában hagyományosan csak a „Hamupipőke szerep" (VIHAR Béla) juthatott; nem alakult ki az irodalmat támogatni tudó polgári réteg sem; a kultúrközponttá válást az egyetem(ek) hiánya és irodalmi intézményrendszer szembetűnő fogyatékosságai is gátolták. Például a szórványos miskolci folyóiratkísérletek csak a laptorzók számát gyarapították, a helyi egyesületek tevékenysége jórészt „a túltengő, önképzőköri színvonalú műsoros esték és műkedvelő előadások" (HAJDÚ Béla) rendezésében merült ki, sokáig pedig még közkönyvtára sem volt a városnak. 3. Érdekes, hogy a kultúrtörténeti szempontból kétségkívül periférikus helyzetben lévő városnak éppen a nagy nemzeti tragédia kínálta a felemelkedés lehetőségét. Miskolc Trianon következtében jutott (az eperjesi evangélikus jogakadémia és tanítóképző áttelepülésével) felsőoktatási intézményhez, Trianon után vált ismét református püspöki székhellyé, és Trianon hatására fogalmazódott meg történelmivé emelt küldetése: Kassa szerepének, funkciójának átörökítése. A militáns irredentizmus és a mérsékeltebb revizionizmus által határolt ideológiai térben körvonalazódott az ún. Nagymiskolc-koncepció, amelynek (a klebelsbergi elképzeléseknek megfelelelően) szerves részét képezte a város szellemi megújításának programja is. „Mi pedig fenn akarjuk tartani Magyarország kultúrai szinvonalat - írja Miskolc című cikkében RÁKOSI Jenő -, sőt előbbre akarjuk vinni, hiszen azt tanítjuk, hogy ez egyik fő tényezője lesz az elveszettek visszaszerzésének harcában is. Itt tűnik ki már most megmaradt városaink megnövekedett feladata a nemzeti munka szolgálatában. Nekik kell pótolni az elvesztettek munkáját. [...] tán ezen a városon látszik meg legjobban, hogy mint veszi fiatalos vállára azt a munkát, melyet a rabságra hurcolt testvérvárosok helyett kell a megmaradtaknak teljesítenie." A nemzetépítő ambícióktól fűtött MÓRICZ Zsigmond is (a Csonkaország északkeleti „végváraként" és „Kassa óta öt vármegye központjaként" definiált) Miskolcot tekinti „a legnagyobb jövőjű magyar városnak". A harmincas évek elején írt Móricz-cikkek (Miskolci kistükör; A magyar ipari táj székhelye; A vándor Mekka felé néz) kivétel nélkül ezt az utópikus Miskolc-ideát járják körül. A „Kassa elvesztése miatti konjunkturális helyzet" persze a miskolci literatúrai is dinamizálta - legalábbis a két háború közötti időszak (megszaporodó) lapalapításait kísérő programcikkek ezt látszanak