Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A művészetek világa - Gyarmati Béla: Színi élet Miskolcon a két világégés között

Gyarmati Béla SZÍNI ÉLET MISKOLCON A KÉT VILÁGÉGÉS KÖZÖTT (Sebestyén korszak) Bármilyen furcsán hangzik, Trianon nemcsak nekünk okozott csalódást. A békeszerződés azok vérmes reményeit is lehűtötte kicsit, akik a Tiszáig akartak terjeszkedni, s már - Miskolcnak is szlovák nevet adva - szorgalmasan leltározták a magyar közintézményeket. Ha reményeik valóra válnak, akkor a történelmi Magyarországnak nemcsak az első (Kolozsvár, 1821), hanem a második (Miskolc, 1823) kőszínháza is idegen kézre kerül. De azért így is nagy fogást hozott Trianon az utódállamoknak; még színházi vonatkozásban is, hogy másról most ne is beszéljünk. Hiszen Pozsonytól Brassóig; Újvidéktől Eperjesig illetve Ungvárig néhány híján félszáz színházat valamint (épülettel bíró) színkört sikerült megkaparintani. S kell-e mondani, hogy nem pusztán épületekről van szó, hanem nemzeti kultúránk bázisairól, melyek századok óta (Nagyszombat, 1692; Pozsony, 1776; Kassa, 1789; Újvidék 1793; Nagybánya, 1796; Nagyszeben, 1788) a nemzet csinosodását szolgálták. S ez a felsorolás csak éppen jelzi a vesztességet. Ki kell végre mondani, hogy - sok minden mással együtt - a magyar színházművészet bölcsőhelyeit vesztettük el. (És ami 1920 nyarán Trianonban elhatároztatott, azon 1945 telén Jaltában sem változtattak.) A két dátum között eltelt negyedszázadban mégis sokkal jobban bekapcsolódtunk az európai, illetve a világszínház áramkörébe (hála Hevesi Sándornak, Bartóknak, Kodálynak, de Molnár Ferencnek, meg a vígszínházi virtuózoknak is) mint korábban, s későbben. A történelmi sorsfordulók kapcsán most már csak annyit, hogy illessük főhajtással mindazokat, akik - idegen országok állampolgáraiként is - mindmáig magyarok, sőt magyar színészek tudtak maradni Kassán, Szatmárnémetiben, Újvidéken és másutt. S külön dicsérjük azokat a fiatalokat, akik pályakezdőként mostanában arra vállalkoztak, hogy Beregszászban magyar színházat csinálnak. De tapsoljunk a vajdasági fiúknak és lányoknak is, akik - színi akadémistaként - az elmúlt nyáron tanyaszínházi produkciójukkal toboroztak közönséget a magyar nyelvű színház számára. Ők talán még megérik, hogy egyszer majd igazából átjárhatók lesznek a határok! Mert - nehogy valaki félreértsen! - nem kívánunk mást csak spiritualizált határokat - a szellem szabad áramlását.