Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

Miskolc a millecentenárium évében

Üzenet az utódoknak: a millecentenáriumi emlékmű A millecentenáriumi emlékmű kérdésével a bizottság csaknem minden ülésén foglalkozott. A „maradandó jel hagyásá"-val mindenki egyetértett, a mű ötletével, megfogalmazásával is, a felállítás helyének kijelölése azonban nem várt bonyadalmakat okozott. A Déli Hírlap már 1996 májusában erről így fogalmazott: „szóba került a bizottság ülésén a millecentenáriumi év emlékére állítandó köztéri plasztika, plasztikai jel is. Nem szoborról van szó, hanem egy kismretű, de kifejező plasztikáról, amelyet városunk neves szobrászművésze Varga Éva tervezett (a tervre a művészeti lektorátus már igent mondott). Az emlékmű a híres tarcali tarsolylemez motívumát jeleníti meg egy márványtömb tetején. Felállítási helye még nincs eldöntve: szóba került például a Pátria-köz Kossuth utca felőli vége. Az emlékmű mintegy 2,5 millió forintba kerülne, Kobold Tamás városunk polgármestere saját mecénási alapjából 1,5 millió forintot szán erre a célra. A bizottság június első napjaiban ismét összeül, az ülésen ott lesz az emlékmű makettje is." S valóban így történt, a makett látványa éppolyan meggyőző volt, mint alkotójának magyarázata, érvelése, gondolatisága: „Olyan alkotás ez, amelyben van valami hétköznapiság, az emberek hozzáérhetnek, megsimogathatják, nekidőlhetnek, mindennapi életük részévé válhat — mondta Varga Éva, arról beszélve, hogy olyan emlékkövet szeretne faragni, amely időtlen üzenetet hordoz mindannyiunknak, s nem emlékműként követeli meg, hogy körülötte rituálék zajlódjanak. Intim, belsőséges viszonyt lehet kialakítani ezzel a emlékkel, hiszen a csak két méter magasra tervezett alkotás két sötétszürke bazalt kőpilléren nyugszik, s egy varázslatosan szép zöld szinten játszó kőból faragva a karosi és a tarcali tarsolylemez motívumai ihlette formákat hordoz. Van aki növényi formákat lát benne, van aki a tűz lobogását, - de egy bizonyos, az életerő sugárzik belőle. A szobrásznő hangsúlyozta, hogy azt a kulturális örökséget tartotta szem előtt, amelyet a honfoglaló magyarok hagytak ránk, s olyan motívumokat választott ki, amelyek kötődnek szűkebb pátriánkhoz is." A sokféle elképzelt helyszín és ezek bejárása már sajtó-, vagy inkább várostörténeti emlék. Végül is október második felében született meg a döntés, de ez sem járt teljes egyetértéssel. „A szakértői testület a bejárás során három helyszínt tartott alkalmasnak, elsősorban a Béke mozi előtti teret, valamint ezzel egyenértékűnek a Kossuth utcát. Az utóbbi helyszín értékelésében a bizottság megosztott volt: négyen a Szé-