Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - A bányászat, a kohászat és a gépipar Miskolcon - Sziklavári János: A diósgyőri vasgyár jelentősége a magyar gazdasági életben a második világháború után

Egyértelmű, hogy a Rába-gyár műszaki sikereinek részesei odaadó munkájukkal a diósgyőri acélgyártók, hengerészek, anyagvizsgálók és anyagkezelők. A sort sokáig lehetne folytatni. Nem hallgatható el azonban, hogy a két legnagyobb jelentőségű a távlati jövőben is nélkülözhetetlen - beruházást, nevezetesen a nemesacél-hengermű és a kombinált acélmű beruházását, a Vasgyár nagyon megszenvedte. Az történt, hogy a hengerműre engedélyezett keretből a beruházást nem lehetett befejezni, sőt az üzembe helyezés minimális, ideiglenes feltételeinek biztosítása is csak a keret túllépésével lehetséges. A túllépés miatt egyrészt a gyár vezetőit marasztalták el pénzbüntetéssel, másrészt a gyárat büntették azzal, hogy nem engedélyeztek kiegészítő forrást a hengermű befejezéséhez. (Ez utóbbi minősítheti az iparpolitika bölcsességét!) A hengermű azóta sincs befejezve, s műszaki hiányosságai miatt immáron 25 éve csak a neve „nemesacél-hengermű". A kiegészítő beruházások egyébként a Vasgyár évenként folyamatosan megújuló fejlesztési programjaiban kiemelten szerepelnek (1996-ban is), de soha nem volt rá keret. A kombinált acélmű története még szomorúbb. Az 1970-es évek második felében a magyar gazdaságpolitika előtt világossá vált, hogy az 1968-ban meghirdetett gazdasági mechanizmus reformot tovább kell vinni, és a KGST bezárkózásból csak minőségileg fejlett gép-, jármű és egyéb feldolgozóiparral lehet kitörni. Ennek egyik alapfeltétele a minőségi acél, amit nagyobbrészt Diósgyőrtől kell elvárni. A Vasgyár erre a koncepcióra tervezte és építette a kombinált acélművet, amely egyidejűleg a martinacél-gyártás kiváltását is szolgálta és jól beilleszkedett a világ kihozatal növelő, minőségjavító és választékbővítő irányzatába. Az 1980-1981-re megépült acélmű ha nem Magyarországon, hanem valahol Nyugat-Európában termel, akkor rövid időn belül bizonyosan világhírű lett volna. Itthon viszont a gazdaságnak csak terhére lett, mert a tervezett fejlett gép-, jármű- és feldolgozóipar nem valósult meg, az acélműnek nem volt mihez illeszkednie, nem volt minőséget igénylő ipar, elhalt a minőségre törekvő iparpolitika is. Az ipar haldoklott a pénzpolitika nyomása alatt; életben maradásáért megkapaszkodott a tömegtermelésben. A határokon túlra is kitekintő ipari szakemberek pedig egyenesen a pénzpolitika bosszújának fogták fel azt az intézkedést, mely utólagosan megemelte a korábban felvett beruházási hitelek kamatait, ellentétben a nyugati országok kormányintézkedéseivel, amelyek pl. a martintechnológiát kiváltó beruházásokat rendkívüli kedvezményekkel támogatták. A Vasgyár a kettős terhet - a kiépített minőségi potenciál kihasználatlanságát és a megemelt kamatokat nem volt képes elviselni, ezért később a kormány a bankkölcsönt és