Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - Az elmúlt évszázad városépítése - Kelemen István: Az elmúlt évszázad városépítése. Városépítés és építészet Miskolcon 1982-1991 között

Kelemen István AZ ELMÚLT SZÁZAD VÁROSÉPÍTÉSE VÁROSÉPÍTÉS ÉS ÉPÍTÉSZET MISKOLCON 1982-1991 KÖZÖTT A nyolcvanas éveket, valamint a kilencvenes évek kezdetét jelentő 10 évet tíz jelentősebb témakör köré csoportosítottam. Ezalatt az évtized alatt jelentős fordulat ment végbe a városépítés tekintetében is. Azt hiszem, hogy erőfeszítéseinkkel sikerült a városépítés korábbi évtizedekre oly jellemző, szinte mindent uniformizáló, „bedaráló" város átalakítási folyamatát kissé lefékezni, s a figyelmet az értékek feltárására, lehetőség szerinti megőrzésére, a hagyományokon alapuló, harmonikus fejlesztések igénye felé fordítani. Ez a közel fél évtized alatt végbement szemléletváltás döbbenetes erővel „lépte" át a lakótelepi korszakot, felgyorsítva az akkor magasabb szintű infrastruktúrát és műszaki minőséget jelentő előre gyártott technológia erkölcsi avulását, kialakítva a „panel-szindrómát" . I. A városépítés helyzete a 80-as évek elején, a „komplex" városfejlesztés igénye A hetvenes-nyolcvanas évtized fordulóján a városépítés, a városfejlesztés összhangzattani alapját az az általános rendezési terv (ART) képezte, melyet a Kormány 1970-ben hagyott jóvá. Ez a terv csak az m: 1:10.000 léptékű terület-felhasználási mélységig került jóváhagyásra, a szabályozási tervet akkor nem sikerült kidolgozni, véglegesíteni. Ez a terület-felhasználási terv volt azután a jogalapja annak a várost dinamikusan átépíteni akaró ötéves tervekben megtestesülő folyamatnak, melynek során a hagyományos városszerkezet jórészt átalakult, egy-egy városrész karaktere, arculata eltűnt, vagy lepusztult. Az OT (Országos Tervhivatal) normák szerint finanszírozott lakótelepek halmaza láncolattá összeállva próbálta a „fejlődő munkásvárost" reprezentálni. Közben — szinte az egész város építési tilalom alatt lévén az átépítésre még soha nem került területek riasztó állapota igazolta az „értéktelen" épületállományával a „tervszerűség diadalát" . Az átépült városrészek a maguk kompromisszumok szülte méretezési feszültségei mellett merev, néhol brutális „illeszkedésükkel", a közprédává vált beépítetlen tartalék területeikkel, gondozatlan, a vandál pusztítást indukáló játszó- és zöldterületeikkel a lakossági-társadalmi ellenérzések napi színterévé váltak. Emellett, a milliárdokat elnyelő gi-